A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)

TANULMÁNYOK - BENKÖ László: Régi vásárhelyi mesterségek - Kemencerakók, kályhások

sági póttagot delegálhatott a szakma, Fejes Sándor kályhásmester személyében. Visszaemlékezésekből lehet tudni, hogy a vásárhelyi kályhaépítés kezdetén (1850- es évektől) sok kőművesből, kemencerakóból és kéményseprőből válik kályhás. Az említett szakmák művelői között voltak, akik mellékállásként vállaltak kályhaépítést is. Ugyanakkor kályhásnak nevezték a vásárhelyi fazekasok közül azokat, akik máztalan vagy zöld, ritkábban más színű korongolt „kályhaszömeket”, vagy formába nyomott kályhacsempéket, táblákat készítettek. A 19-20. század fordulóján - a fazekas szakmában munkaerő felesleg alakult ki - sok vásárhelyi fazekas, tálas elkezdett kályhacsempéket gyártani és kályhaállítással is foglalkoztak. Az ekkor nagyszámban épülő városi paraszt-polgári házakban (szinte) csak cserépkályhákat állítottak be. A vásárhelyi kályhacsempegyártással egy időben (a vasúti szállítás terjedésével) az Alföldre is egyre több Csehországban, Németországban és a Felvidéken iparilag gyártott csempék kerültek. A kályhacsempéket, vagy teljes kályhákat helybeli kereskedelmi lerakatok forgalmazták. Ezek a szállítás ellenére olcsóbbak voltak a helyi csempegyártó fazekasok készítményeivel szemben. A helyi agyag minősége és az adalékanyag (ok) ismerete nélkül készült csempék nem bizonyultak tartósnak a beépített kályhákban. Egyes vásárhelyi kályhacsempe készítő fazekas mester kitartó kísérletezése folytán, az 1900-as évek elejétől egyre több helyi iparos készíti a különböző formájú és színű mázas csempéket. A már jó minőségben - vásárhelyi fazekasokból lett kályhacsempegyártók által - készített termékeket a környékbeli vásárokban is árusították. Később vasúton is szállítottak helyi kályhacsempéket a közeli és távolabbi településekre. A századforduló környékén gyártott helyi cserép kályha ára a 45-60 korona körül mozgott. Ebben az időben a néhány vásárhelyi kályhásmester mellett egyre több inas és segéd dolgozik, közülük kerültek ki a későbbi vásárhelyi kályhások.

Minden mesternek meg volt az inasok „felavatására” kialakult tréfája. Egyik ilyen a „cseréppipafújás”, amikor a kályhásmester (vagy segédje) a mit sem sejtő inasnak ad egy cseréppipát azzal, hogy fújjon bele, hadd lássa, milyen erős a tüdeje, mennyire alkalmas a szakmára. Mondani sem kell, hogy a pipa belsejébe fekete kormot tettek, amitől az újonc inas arca koromfeketévé változik, az egész műhely nagy hahotázásával kísérve.24

Az 1912-ben elinduló Művészek Majolika és Agyagipar Telepén öt kályha- csempe-formázó is dolgozik. A majolikatelep igazgatója, az aradi építész, épület- szobrász Smurák József (1883-1943) kályhatervei alapján kezdték el gyártani a kályhacsempéket Vásárhelyen.2'

Kajári Gyula festő- és grafikusművész (aki 1955 és 1959 között művészeti vezető volt a Majolikagyárban) kutatásai alapján így foglalta össze a majolikagyári kályhacsempegyártás első éveit: „Smurák 1920-ban bevezette a kályhagyártást... Itt a hangsúly nem az egyszerű, sima tömegárun volt, hanem az igényes, különböző plasztikus ornamentikával díszített csempéken. Az első kályhacsempe-forma még a

24 Mónus Sándor vásárhelyi fazekas közlése.

25 NAGY Vera: A hódmezővásárhelyi majolikatelep. Hódmezővásárhely, 2012. 50-51.

52