A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)
TANULMÁNYOK - MAKÓ Imre: Hódmezővásárhely címertörténete
pecsétcímer változtatásához felsőbb engedély szükséges, a vonatkozó rendelet és szabályok felkutatása és tanulmányozása után véleményes jelentést rendel meg a főjegyzőtől. Az 1894 nyarán jelenti, hogy hosszas kutatás dacára sem akadt ilyen rendeletnek és szabálynak nyomára. Az év vége előtt megérkezik az országos főle- véltárnok, Pauler Gyula válasza is a tanács megkeresésére. Tudomása szerint a törvényhatóságok címerének és pecsétjének megállapítása vagy megváltoztatása tekintetében követkendő eljárást szabályozó rendelet nem létezik. Törvény szerint azonban a címer és pecsét adományozása vagy megváltoztatásának engedélyezése az uralkodó jogai közé tartozván, a gyakorlat az, hogy a törvényhatóság ez iránti kérvényét kellően indokolva s amennyiben szükséges, az addigi címer és pecsét használatára vonatkozó történeti adatokkal felszerelve, akként új címerrajzának és leírásának az Őfelsége személye körüli minisztérium útján nyújtja be. Az új címer és pecsét használatát - rendszerint a belügyminisztérium véleményének meghallgatása után - legfelső elhatározás, s azután ünnepélyes adományozólevél engedélyezi, melynek kiállítása végett ugyancsak a király személye körüli minisztérium segédhivatali főigazgatójához kell folyamodni. A tanács az összes iratot azzal adja ki a főjegyzőnek és a főmérnöknek, hogy úgy a régi, mint az új címer leírását Mendly Károly rajztanár közreműködése mellett „szabatosan állapítsák meg”.25 1895. májusban a főjegyző jelenti, hogy a város címerének megállapítása iránti ügyben a bizottságot már egybehívta, de „a címer leírása heraldikai szempontból fontos és meggondoltságot igényel”, a jelentés beterjesztésére még 15 napi időhaladékot kér. Augusztusban újabb időhaladékot kér a rajztanár távolléte miatt. Fél évre rá azután megszületik a már idézett korábbinál szabatosabb és részletesebb leírással szolgáló okirat. Hódmező-Vásárhely törvényhatósági joggal felruházott város címerének leírása Hódmező-Vásárhely város címerét magyar címer alakú, alul csekély kihajlással csúcsban végződő egyenes pajzs képezi. A címerpajzs mezője világoskék (egyharmad ultramarin, kétharmad berlinkék vegyü- let) melyben jobb részen fent tizennégy lángsugárral környezett arany nap, arccal, mellette bal felől növekedő ezüst hold, szintén arccal, alul pedig három ezüst nyilat markoló páncélos behajlott jobb kar-kéz, a váll- és felkar lemezen kívül hét páncéllemezzel van festve, előnézetben. A nyilak hegyei felfelé irányultak. A nap és hold egymás melletti állásban a pajzs felső - a páncélos kar-kéz pedig a pajzs egész alsó részét elfoglalja. A kar-kéz a felkar lemetszésénél hússzínű, a kézfő természetes színű. A pajzs felett, annak vízszintes felső részén a középen leeresztett rostéllyal páncél sisak áll, nyakát környező arany láncon arany érem függ. A sisakot ötágú nemesi arany korona díszíti. A korona ágai közül a középső és két szélső háromcsúcsos tölgyfalevél alakú keresztet mutat, a keresztezési középponton kék színű kerek drágakővel, a közben eső két vég pedig gömbben végződik. A korona oldalán a 25 CSML HL Polgm. ein. ir. 1892/1892., Tan. ir. II. 5921/1891. 32