A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)

ADATTÁR - KOVÁCS István: Hódmezővásárhely belterületének történeti és jelenkori helynevei 5. S-SZ

1618. SERHÁZI KERESZT Serháztér utca 1. számú ház Szoboszlai utcai frontja előtt. Az öntöttvas keresztet a 1774-ben állították a lógeri katolikusok az uradalom segítsé­gével. 1619. SERHAZKERTI MULATÓ Az uradalom építette 1831-ben. Az épületben egy söntés és egy táncterem is helyet kapott. Mellette fedett kerti tánchelyet is kialakítottak. 1620. SERHÁZTÉR UTCA Védett utcanév. Új utca az egykori Serház téren, a Simonyi és a Csalogány utcákat köti össze (1964). Az utcanévadás egyik legszerencsésebb formája, amikor egy intézmény vagy nevezetes épület adja az utca nevét, hiszen ennek igazi történelemmegőrző szerepe van. Jelen esetben a serházról van szó. 1621. SERKOCSMA Belvárosban az uradalom kezelte az 1790-es években. 1622. SÉTÁLÓ UTCA -> DR. RAPCSÁK ANDRÁS UTCA 1623. SÉTATÉR —► ZRÍNYI UTCA (1) 1624. SIKÁTOR UTCA Azonosíthatatlan utca 1857-ből. 1625. SIMON UTCA Tabánban a Pálffy utcát köti össze a Dózsa György útjával (1857). 1626. SIMON-PALOTA Kinizsi utca 1. Kamocsay Antal háza helyén Simon János, a Hangya Szövetkezet alapítója építtette lakó- és üzletháznak. Építését Magyar Ede kezdte, majd halála után Takács János fejezte be 1914-ben, a kivitelező Kruzslicz Péter. A két világháború között az épület a város tulajdonába került. Anya és Csecsemővédő Intézet működött benne. Az 1920-as években Tornyai János orvos itt rendelt. A két világháború között itt működött az Ipari Hitelszövetkezet és a Búzaértékesítő Rt. Az Országos Társada­lombiztosítási Intézet (OTI) 1943-ban vásárolta meg. 1964-ig itt volt az SZTK Rendelőin­tézet, jelenleg a Társadalombiztosítási Pénztár vásárhelyi osztályának ad helyet. - Kamocsay Antal (*Hódmezővásárhely, 1825 fHódmezővásárhely, 1879) földbirtokos. Si­mon János (*Hódmezővásárhely, 1879 fHódmezővásárhely, 1957) szabómester, az Ipari Hitelszövetkezet igazgatója, a Szabóipari és Agyagipari Szövetkezet elnöke, a Hangya Szö­vetkezet alapítója. Magyar Ede (*Orosháza, 1877 fSzeged, 1912) műépítész. Kruzslicz Péter (*Hódmezővásárhely, 1854 fHódmezővásárhely, 1919) építőmester. Tornyai János (*Hódmezővásárhely, 1897 fHódmezővásárhely, 1956) orvos, író. 1627. SIMONYI UTCA Klauzál utcát köti össze a Kutasi úttal. 1857-1889: Áldomás utca; 1890: Simonyi utca. - Az Áldomás nevet a serházkerti mulatóról kapta. Báró Simonyi József (*Nagykálló, 1771 fArad, 1837) huszár ezredes. (Bodnár Béla álláspontja). Simonyi Ernő (*Zsámbokrét, 1821 fAbbázia, 1882) ellenzéki országgyűlési képviselő, történetíró. (Felletár Béla álláspontja). 1628. SINGER ÉS DOMINUS NA GYÁRUHÁZ -> KELETI ÜZLETHÁZ 1629. SINGER NA GYÁRUHÁZ GENERSICH-PALOTA 1630. SINGER-ÉKSZERÉSZET -> BAKA Y-HÁZ 1631. S1NGER-HÁZ Andrássy út 35. 1881 és 1883 között Singer Sándor építette. - Singer Sándor (*Hódmezővásárhely, 1850 fHódmezővásárhely, 1919) ügyvéd, a Népbank ügyésze, a zsidó hitközség iskolaszékének elnöke. 1632. SÍP UTCA Újvároson a Fáncsy utcától a Délibáb utcáig vezet. 1851: Hajda nagy töltés utca; 1857: Síp utca. - Nevét az egykori Hajda vendéglőről kapta. 303

Next

/
Thumbnails
Contents