A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)

EMLÉKEZÉS - DOMOKOS Tamás: Írótollak

lók Napja. És miért éppen ez a nap? Azért, mert ez Bíró László József születésnapja. (1899. szeptember 29-én született Budapesten, a Nagymező utca 24. alatt.)

Az ötvenes években elsősorban Amerikában élő rokonok csomagjaiból lehetett golyóstollhoz jutni. Ez úton bekerült tollak még nem tudták kiszorítani a „hagyományos” tölthető tintás tollakat, amelyek dugattyúval vagy szemcseppentőhöz hasonlóan szívták fel a néhány cm3-nyi térfogatú kék tintát. (Később ezt a műveletet patroncsere váltotta fel.) A tintatartályból a tinta a vágott toll és a nyelv közötti csatorna kapillárisán keresztül szivárgott le, és folyamatosan pótolta a papírba szivárgott veszteséget. A vízbázisú tinták különböző színben készültek. A kék és a lila volt a leggyakoribb, a pirosat általában felülírásra, javításra használták. Ez utóbbi szín használata a diákok számára tilos volt. A rajz-, a tus-, a redisztollakhoz koromból készült, Holló márkanévvel ellátott fekete „tintát” használtak. Volt úgy, hogy spórolnunk kellett, ilyenkor tintanyerés céljából az ún. tintaceruza belét vízben áztattuk. Ez természetesen a ceruza halálát jelentette, hiszen az akció azzal kezdődött, hogy a ceruzát ragasztásánál ketté hasítottuk, hogy a vízben oldható belét kivegyük, és belőle tintát nyerjünk. Nem akarok a tintás töltőtollak történetébe elmélyedni, de annyit megjegyzek, hogy az első patronos tollat Franciaországban a román Petrache Poenaru (1827), a dugattyús tollat - többek között - a magyar Kovács Tódor (1925) szabadalmaztatta. Összehasonlítva a dugattyús és a gumikapszulás töltőtollakat, hamar rájöttem, hogy mindegyiknek meg van az előnye és az árnyoldala is. A dugattyú csavarásával ~ 2 cm3 vákuumos térbe lehetett a tintát beszívni. Persze ehhez megfelelően kellett a tintába nyomni a tollat, hogy ne kapjon falsot, azaz levegőt, hanem csak a tintát szívja fel. Persze a töltés után jött a tisztogatás. A kéz melegétől felmelegedett a cellulóz-acetát (?) szárú töltőtoll hengerében lévő folyadék és levegő, de főleg a levegő, amely nyomásnövekedésének hatására a tinta szivárogni kezdett. Szóval, a teljesen töltött toll szépen, a fogyatkozó töltésű toll pedig egyre vastagabban kezdett írni, majd a végén nagy pacával megadta magát.

A dugattyú nem volt örökkévaló, előbb-utóbb elkopott, ami szivárgásban és a kiszáradás felgyorsulásában nyilvánult meg. A tollhegy a státusszimbólum fő hordozója volt. Készülhetett arany(ozott), platiná(zott) heggyel, illetve irídium betéttel. (Egy a lényeg, nem korrodálhatott.) Persze minél hamarabb elkopott a hegy, annál hamarabb el lehetett a tollat dobni a papírkosárba. A toll használhatóságát meglehetett hosszabbítani új heggyel, illetve a régi hegy finom reszelővei történő vékonyításával. Már akkor elgondolkodtam azon, hogy miért győzi le a papír a fémet, azaz miért tudja a papír a jóval keményebb fémet elkoptatni. Mivel a papír puhább a fémnél, evidens, hogy a papír jobban kopik. Igen ám, de a papírt nagy felületen (íráshosszon) koptatjuk, a toll hegyét pedig úgy 0,5 mm2-en. Itt is érvényesül tehát a sok lúd disznót győz elv. Hiába vastagítja meg egy kis dombocska a toll hegyét, előbb-utóbb elkopik, az írás pedig megvastagodik. A gumikapszulás toll kivitelezése lényegesen olcsóbb, de a gumi idővel rugalmatlanná válik, elragacsosodik, és a tolla szemétkosárban köt ki.(Az ördög a gumiban van!)

Szép lassan, de beköszöntött a golyóstolléra. Első golyóstollakat 1957-ben láttam Bernád Pista osztálytársamnál. Ezek a tollak csupán ujjnyi hosszú színes müanyagszárral készültek, golyóágyukat pedig vékony sárgarézcsőből alakították ki. Pistától elkunyeráltam néhány kifogyott példányt, amelyek között volt olyan is, amelyet később regenerálni, újra- tölteni lehetett, mert még nem esett ki a golyójuk.

A Tornyai János Múzeum északi szomszédságában lévő földszintes bádogtetős házban (Id. a 19. század fordulója táján készült felvétel jobb oldalán) volt egy kicsinyke go- lyóstoll-készítő, -javító és -töltő műhely. Itt Kosztolányi László mester az utcára néző ablak kinyitásával létesített kapcsolatot a szolgáltatást igénylőkkel.

296