A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)

EMLÉKEZÉS - KOVÁCS István: Hódmezővásárhelyi évfordulók 2013-2014

25 ÉVE TÖRTÉNT 1989. március 2. Megalakul a Hódmezővásárhely és Környéke Volt Leventék és Hadi­foglyok Baráti Köre. 1989. március 7. Gaudí Tasi János cigányprímás halála (Hmv). 1937 és 1941 között a fővárosban, majd zenekarával Vásárhelyen a Béke Szállóban lép fel. Vezeti a vásárhelyi Népi Együttes, később a Somlay Artúr Színpad zenekarát. 1989. április 16. Farkas László fodrászmester, műkedvelő előadóművész halála (Hmv). 1951 és 1957 között a Kultúrház művészeti előadója. Közel harminc évig vezeti a PMK színjátszó körét. Rendezője, összeállítója sok városi, kulturális előadásnak, ezeknek rend­szerint szavalója is. 1989. június 12. Visszaállítják Vásárhely régi címerét. 1989. július 9. Orbán Ferenc atléta, főiskolai világbajnok, olimpikon, újságíró, lap- szerkesztő halála (Los Angeles, USA). Szülővárosában első edzője Banga Sámuel. 1927- ben a római főiskolai világbajnokságon aranyérmes. Indul az 1928-as amszterdami olimpi­án, de sérülés miatt nem kerül a döntőbe. 1951-ben Los Angelesbe költözik. 20 évig a Californiai Hungária Sport Club elnöke. 1972 és 1988 között az Új Világ alapító szerkesz­tője. Testvére Orbán Sándor nótaénekes. 1989. október 19. Feloszlik az MSZMP városi bizottsága. 1989. december 22. Halálos lövés éri Tóth Sándor vásárhelyi gépkocsivezetőt Aradon. A romániai forradalom vásárhelyi mártírjaként segélyszállítás közben veszti életét. Vásár­helyen és Aradon utcát neveznek el róla. Özvegyének a bécsi Rotary Club 1990. január 15- én Zivilcourage (Helytállásért) díjat adományoz. 247

Next

/
Thumbnails
Contents