A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)

TANULMÁNYOK - KOVÁCS Ferenc: A Szent Jobb Hódmezővásárhelyen 1938-ban

zium tanárainak, tanulóinak és cserkészcsapatának tekintetében is.22 Ez teljes mértékben összecseng a Szent István plébániatemplom História Domusában foglaltakkal, mely szerint „fájó, hogy a református lelkészek tüntetőleg távol maradtak az ünnepségről.”23 Az ereklye fogadására készülve a városban a különböző szervezetek és egyházak felhívásokat tettek közzé tagjaiknak. Az Actio Catholica elnöki tanácsa nevében Cseh András kanonok hívta össze a katolikus hitbuzgalmi és társadalmi szervezetek elnökségeit24, a Szent István plébá­nia értesítette a híveket, hogy a Szent Jobb érkezésének napján 8 óra 30 perctől Cseh András celebrál szentmisét, utána a templom előtti téren várják a városba érkező ereklyét.25A Gazdasági Egyesület is közlemény­ben kérte tagjait, hogy 27-én reggel 9 órakor az egyesületi székháznál minél többen gyülekezzenek.26 A vásárhelyi ünnepségről mindhárom helyi napilap egész oldalas, magával ragadó cikkben számolt be az olvasóknak. A város, mint a hangyaboly nyüzsgött, hogy a szent ereklyét méltó­képp fogadja. Autók, díszes fogatok, ünneplőbe öltözött emberek, iskolá­sok virággal várták a Szent Jobb érkezését. Sokan tartottak a kisállomás felé, sokan mentek a nagyállomáshoz, s voltak, akik már a Szent István templomnál az ünnepi évet nyitó misén vettek részt. A katonaság díszbe öltözött katonáinak egyik százada a kisállomásra, a másik a nagyállomás felé menetelt a sisakokon cserfalevél dísszel és feltüzött szuronnyal. Endrey Béla polgármester a városi tisztikar élén, díszhajdúkkal övezve vett részt a misén.27 A rendőrök már reggel sorfalat álltak a Szent Jobb útvonalán a Kállay utcában, ahol minden házon a nemzeti lobogó ékeske­dett, s hatalmas tömeg tolongott a kordonok mögött. Az egész város ün­nepi hangulatot öltött, 10 órától az üzletek bezártak. A feldíszített nagyál­lomás már 9 órától kezdett benépesülni, ahová sorra érkeztek a város előkelőségei, az egyesületek küldöttségei. A Szent Jobb fogadásán a gö­rögkeleti egyházat dr. Wiener Tibor lelkész és ifjabb Bandula Mihály, 22 MNL CSML HL Polgm. ein. ir. V. 189/1938-1909/1938. 23 Szent István Plébánia Templom = História Domus, 64. (továbbiakban SZIPT). 24 NU, 1938. jún. 22. 25 VU, 1938. jún. 26. 26 VU, 1938. jún. 26. 27 VRU, 1938. jún. 28. 149

Next

/
Thumbnails
Contents