A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - BENKŐ László: Régi vásárhelyi mesterségek. Szekérgyártó, kerékgyártó, bognár
BENKŐ LÁSZLÓ RÉGI VÁSÁRHELYI MESTERSÉGEK Szekérgyártó, kerékgyártó, bognár A magyar famegmunkálás ősi eredete A magyarság legrégebbi foglalatosságai közé tartozik a különböző fafajták megmunkálása. A fa szinte mindenütt megtalálható, könnyen és jól megmunkálható, alakítható nyersanyag, amelyet sokféle célra lehet használni. Habár a fa gyorsan elpusztul a föld alatt, lenyomatai megmaradnak, és a fém eszközökből hiányzó fa részeket a régészet rekonstruálni tudja. Az ásatásokon feltárt tárgyi eszközök szegénységénél nagyobb bizonyíték nyelvünk számos, a fához, feldolgozásához és az állatok vontatta kerekes jármüvekhez kapcsolódó ősi szavai, kifejezései. Otörök, iráni szavaink: az ács (álcs), [mely eredetileg általános famegmunkálót jelölt], a balta, a bicsak, a kerék, a szekér, a tengely, a küllő, a szán, a szár, szárny stb. Jó néhány faféle megnevezése is ebből a korból ered: körtvély (körte), kőris, kökény, som, alma. Uráli eredetűek: a derék, fejsze, forgács, fúr, kerék, oldal, reped, ró, szalu (hornyoló balta), szeg, szel, szil (-ánk), vág stb. Ezek közt is találunk faféléket: nyár, nyír, fenyő és a szil. Az Árpád-kor, ill. a 14. század óta számos családnév őrzi a szekér- és kocsigyártó mesterséget űzők megnevezését: Szekeres, Szekérjártó, Kerekes, Kerék]ártó, Kerékgyártó, Bocsár, Bodnár, Bognár stb. Az Árpád-házi királyok korában megszerveződő középkori magyar államban kiterjedt az állattartás és a gabonatermesztés. A nemesség és a kisnemesség egyre fejlettebb mezőgazdálkodást folytat, amelyhez különböző szállító járművekre is szükség van. 1267-ből származik első említése a Komárom megyei Kocs községnek, amelyben vasalt szekereket készítettek. A kocsi- szekér (az-az a Kocs községben készített, könnyű, gyors járású, vasalt, igás szekér), - amelyet sokáig így is neveztek - használata és készítése lassan az egész magyar lakta területen elterjedt. A 15. századra már nem csak hadászati célra használt posta-, ámszállító- és utazó kocsik készültek Magyarországon, hanem egyre elterjedtebbé válik a földműveléssel, állattenyésztéssel, fakitermeléssel foglalkozó kisnemesség, majd a jobbágyság körében is. Nyugat-, Dél- és Észak-Európa területén csak mintegy száz év múlva, a 16. századra terjed el a könnyű, vasalt, magyar módra készített kocsi-szekér és annak a magyar kocsi szóból eredő megnevezése; mint Kutsche, coach, cocci(o), koche, coche, kocz, goetse, kush stb.1 1 PETTKÓ-SZANDTNER Tibor: A magyar kocsizás. Budapest, 1931. 151. 221
