A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)

TANULMÁNYOK - NAGY Gyöngyi: Kun László király és a hód-tavi csata

gasan fölötte állt sok más népnek; ezt valamennyien tudták a korabeli Európában, de annál kevesebben értették ennek valódi értelmét.

„IV. László, aki Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya” volt, szent királyoktól származott, a Turul-nemzetség utolsó csillaga volt, emellett pedig kunok sarja is, így két olyan ősi tudásnak volt a birtokában, amellyel a környező hatalmak, de még a császár vagy a pápa sem rendelkezett. A kor, amelybe született, s amelyben koronás királlyá lett, több szempontból is figyelemre méltó. Az Árpádok csillaga uralkodása idején már halványabb fénnyel ragyogott, és 1301-ben végleg el is tűnt. Lászlót, ifjú gyermekkirályként könnyen belevitték a külföldi érdekek hálójába, de ami még rosszabb volt, a magyar előkelők lépten-nyomon kihasználták tapasztalatlanságát és fiatalságát. A rendet és az évekkel azelőtt elvesztett királyi tekintélyt, amelyre felserdülvén már igényt tartott volna, nagyon nehéz volt olyan körülmények között visszaszerezni, amikor egy báró szava többet ért a királyénál.

A hód-tavi csata a kunok és a magyarok között ily módon elkerülhetetlenné vált, és több oka is volt. Elsőként és legfontosabbként mindenképpen a kunok és a magyarok közötti összeférhetetlenséget kell említeni, amiből egyenesen következett a második. A római katolikus egyház, amely mindenről értesült, ami a keresztény Magyarországon történt, nem tűrte ugyanis a pogány eretnekség európai jelenlétét, így mindent megtett annak érdekében, hogy a nem keresztény népekre is rákényszerítse vallását. A Fülöp fermói püspök által kikényszerített ún. kuntörvények IV. László idejében a legkevésbé sem voltak végrehajthatóak, hiszen a király a bárók ellenében csak a kunokra tudott támaszkodni. A II. kuntörvény 13. pontja azzal, hogy a kun nemeseket egyenrangúvá teszi a magyar nemesekkel, igencsak kedvező a kunokra nézve, de hiába a nemes gesztus, ha a többi pont a kunokat ősi szokásaiktól akarja elvonni, ha a törvény kimondva, vagy kimondatlanul, de a gyökerek eltépésére törekszik. A római katolikus egyháznak közvetve így igencsak része volt abban, hogy 1282-ben a kunok saját királyuk ellen fordultak, s ily módon testvérháborút vívtak. IV. Lászlónak magyar és keresztény királyként kötelessége volt a keresztény vallás felvételére ösztönözni minden kun alattvalóját, de a rokoni kötelékek miatt sokszor volt velük szemben engedékeny. Sem a magyar trónt, sem pedig vérrokonait nem akarta elveszíteni, és a keresztény szellemiségű és műveltségű Európa is elvárta tőle, hogy pogány rokonait a már kialakult rendhez szoktassa. IV. László végül az eszével döntött, s a hód-tavi csatában pontot tett az oly régóta húzódó kunkérdésre.

Kun Lászlónak ez a döntése azt is bizonyítja, hogy ha tovább uralkodhatott volna, Szent Lászlóhoz hasonló nagy király lett volna belőle, s az utolsó Árpád- háziak egyikeként ma többen figyelnénk tanulságos, s egyben tragikus életére. Az Árpád-házi királyok között már csak származása miatt is különleges volt, az a mód pedig, ahogyan hol az egyik vérét, hol a másikat védte, vagy éppen támadta, s a

86