A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)

TANULMÁNYOK - SZIGETI János: A körtöltés várfalként veszi körül Hódmezővásárhelyt Városismertetők és útikönyvek

Betekinthetünk a lakosság egyszerű és jó ízlésű életvitelébe. Néprajzi érdekes- ségü leírást olvashatunk a bútorokról és egyéb használati eszközökről. Edényfélék: kanták, rézüst, tányérok, tálak, bútorok: fazék és korsóálló, nyoszolya, menyasz- szonyláda, kenyeres kas, ágy, lóca (karos pad), asztal, boglyakemence. Szathmáry Károly a pórnép viseletéről is tudósított. A boltok jó része a Piactéren nyílt. A szerző megismertet az akkori népszokásokkal is.4

Soós János (1832-1897) városi aljegyző, levéltámok 1864. augusztus 13-án, a tanácsülésen, Fekete Mihály (1822-1891) polgármester jelenlétében mutatta be a város és a határában levő helyekről készített följegyzését, amelyet a következő hónapban elhelyeztek a Városi Levéltárban.5

Pontos leírást olvashatunk városunk természeti földrajzi környezetéről, jogállásáról, közigazgatási beosztásáról, egyházi státuszáról, a ref. egyház 1741-ből származó körkerítésén látható címerről. A Hód helynév eredetéről is szól, s megállapítja: „a tó... végképpen kiszáradt s dúsan termő szántófölddé vált”. A mai kutatások is igazolják Soós János megállapítását, hogy Hód és Vásárhely két különböző, önálló falu volt. Levéltári adatok alapján 19 helységet sorol föl, utalva a települések helyére, birtokviszonyaira, históriájára. Néprajzi érdekességek, szájhagyományok, mondák színesítik munkáját. Végezetül az 1282-es hódtavi csata említésével zárul kézirata. Herczeg Mihály (1926-2011) jegyzetei még pontosabbá teszik a helynevek lokalizálását, Soós János adatainak használhatóságát.

Ballagi Aladár (1853-1929) Hódmezővásárhelyt gazdag forrásanyagra támaszkodva olvasmányosan mutatta be.6 Lapalji jegyzetben sorolja föl adatközlőit: Szabó Mihályi (1821-1899), Juhász Mihályi (1852-1923), mindketten polgármesterek voltak, Széli Farkasi (1844-1909), Szeremlei Sámueli (1837-1924). A történész-tanár szerző saját korát, a kiegyezést követő gazdasági föllendülést, a dualizmus időszakát 1890-ig tárgyalja a roppant nagyhatárú alföldi város szemszögéből. Az állattartás továbbra is jelentős, de már sokan áttértek a gabonatermelésre. Az ármentesítések nyomán elterjedt, kialakult a tanyarendszer.

„Az oldalkosári kicsiny gyarmatból 5 7 700 lélektől lakott, törvényhatósági joggal felruházott város lett. ” - írta. 1873-ban nyerte el a törvényhatósági jogot, korábban mezőváros státusszal bírt. Helyesen vette észre Ballagi Aladár, hogy lakosságszám szerint Hódmezővásárhely az ország negyedik városa volt. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a XIX. sz. utolsó évtizedében a város urbanizációs foka tekintetében viszont a 89. helyen állt.7

4 ANTALFFY Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Budapest, 1982. p. 311-316.

5 SOÓS János: Hód-Mező-Vásárhely (1864). A forrást közli és jegyzetekkel ellátta HERCZEG Mihály. Hódmezővásárhely, 1979. p.:41-67. (Vásárhelyi Tanulmányok, 9.)

6 BALLAGI Aladár: Hódmezővásárhely = Földrajzi Közlemények, 1890. márc. p. 97-113.

7 Magyarország története 1848-1890.1—II. köt. Budapest, 1979. p. 1143.

56