A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
ADATTÁR - KOVÁCS István: Krónika 2011
Ugyanitt több mint 200 határon túl élő magyar tett állampolgársági esküt, akik foként Zentárói, Temesvárról, Magyarkanizsáról, Óbecséről, Torontálvásárhelyről, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Péterrévéről, Nagybecskerekről, Topolyáról, Aradról, Bácsföldről, Szenttamásról, Pancsováról, Déváról érkeztek. március 21. Életének 76. évében elhunyt Juhász Imre, az emberi szervezetbe ültethető csont- és ízületpótló protézisek magyarországi gyártásának, fejlesztésének úttörője, a Protetim Orvosi Műszergyártó Kft. tulajdonosa, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város díszpolgára. március 24. Fennállásának 120. évfordulóját ünnepelte a Nádor Utcai Óvoda. március 25. A lengyelországi Nysában rendezett Visegrad Music United nemzeti kulturális vásáron sikerrel lépett fel a Dixie Jam Session. március 29. Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Horváth István tanár. 1953 és 1988 között a Bethlen Gábor Gimnázium tanára, 1962-től 1969-ig igazgatóhelyettese, a Szent István Egyház- község képviselő testületének világi elnöke. március 31. Balogh Imsi kosárlabda emléktorna a Hódtói Sportcsarnokban. április 1. Csuka Attila tüzoltóőmagy lett a Hódmezővásárhelyi Tűzoltóparancsnokság vezetője. április 5. A Közgyűlés elfogadta az északi elkerülő út - 47-es számú főút Orosháza felőli szakaszán, az ATEV Fehérjefeldolgozó környékén jobbra fordul el a Rárósi út irányába, majd a 45-ös főutat és a mártélyi utat, valamint a vásárhely-szentesi vasútvonalat keresztezve a Bodzási út után Kopáncsnál tér vissza a 47-esre - nyomvonalát. április 7. A Hód-Fitness SE I. osztályú versenyzői Székesfehérváron a Fit-Kid Országos Bajnokságon 6 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmet nyertek. április 8. Hatvanhat éves korában elhunyt Kis Kálmán, az 1992-ben alakult Hód-Metál Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója. április 12. Szászfalvi László, egyházi, kisebbségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár tartott előadást a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban Érték és közösség - Egyházpolitika a XXL században címmel. április 13-14. A Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-Magyarországi Decentrumának tudományos ülése a Fekete Sas dísztermében. április 14. Megfigyelt művészet című kiállítás az Emlékpontban. április 15. A Képzőművészeti Szimpózium 2011 kiállításának ünnepélyes megnyitója az Alföldi Galériában. április 16. Diószeghy Iván debreceni színművész Harmat a csillagon című műsora a Németh László Városi Könyvtárban. 367