A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)

SZEREMLEI SÁMUEL SZÜLETÉSÉNEK 175. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE RENDEZETT EMLÉKKONFERENCIA - ANTAL Tamás: Szeremlei Sámuel vásárhely-történeti munkái a nagymonográfiája kiadása előtt

viszályok bemutatását a harangozás ügyén keresztül (1776-1777), valamint II. József uralkodásának és türelmi rendeletének hatását a vásárhelyi egyházi életre.

Szőnyi és a városi tanács 1787-i, újabb konfrontációja fiának káplánná jelölése okán s annak sorsfordító következményei hangsúlyos és elgondolkodtató része a műnek. Ebben azon eseménysor öltött testet, midőn a város lakosságát a tanácsnak sikerült szembe fordítania Szőnyivel, aki végül távozni kényszerült az esperesi székből. Az egyházi gyűlésből tüntetőleg kiváló városi tanács tagjai, a bírák nyíltan elutasították a további lelkészi szolgálatát is, az ezt elítélő egyházi traktus ülését pedig „zuggyülésnek” minősítették. A feszültség egészen a tiszántúli püspökségig éreztette hatását, minek vizsgálat és megint helybeli skandalum lett az eredménye. Az egész torzsalkodást kiváltó káplánkérdés sem oldódott meg, így Szőnyinek egyedül kellett tovább vinnie a lelkészi hivatal terheit. Azonban az események tajtéka még mindig hullámzott: negyvenhat évnyi szolgálat után Szőnyit az eklézsia házából is kitette a tanács. A konfliktus végül az egyházkerületi gyűlés elé került, és Szőnyi vereségével zárult: nyugdíjazása mellett kötelezték a lelkészi lakból való kiköltözésre, a nyugdíja összegét az egyházi pénztár belátására bízták, a fiát pedig eltiltották a papi szolgálattól. Miután saját javakat nem gyűjtött, megélhetése is veszélybe került, miközben makacsul ragaszkodott a már nem létező hivatalához: önmagát még mindig lelkésznek és esperesnek tekintette. A kerületi gyűlés csak 1793-ban tett pontot a tragikus történet végére, jogerősen megállapítva Szőnyi esperesi és lelkészi megbízatásának megszűntét. Találóan írta minderre tanulságul Szeremlei: „példa annak igazolására, hogy nem csak arra kell vigyázni, hogy sokáig éljen az ember, hanem arra is, hogy önmagát túl ne élje”.11

Tapasztalt levéltárrendezőként12 szintén lényegesnek tartotta Szeremlei Sámuel a forráspublikációkat. Többször tett közzé rövid terjedelmű oklevél- és jegyzőkönyvi részleteket, amelyek adalékul szolgáltak a város történetéhez. Ezek közé tartozik azon közlés, amely egy, a Borsod vármegyei levéltárban felfedezett 1667. évi protokollumra hívta fel a figyelmet a vásárhelyi uradalmi nyáj jogszerűtlen elhajtásával összefüggésben. A jegyzőkönyvet Csongrád vármegye egyik szol- gabírája, Szűcs Gellért és Vas János esküdt vették fel tizenegy tanú tudományvételéről (kihallgatásáról).13 Egy másik alkalommal a város földesurainak archontológiáját jelentette meg Hunyadi Mátyástól (1460) kezdve 1722-ig, amikor az oppidum a Károlyi család birtokába került. E nemesi család jelen volt Vásárhe11 Uo. 120-202. (Az idézet a 198. oldalról való.)

12 BÖSZÖRMÉNYI Ede: Szeremlei Sámuel hódmezővásárhelyi református lelkipásztor élete (1837-1924). Egy liberális tudós a XIX. században. Debrecen, 1991. 68-73.; Szeremlei Sámu[e]l önéletrajzából = Protestáns Szemle, 1926. márc. (3. szám) 143-144.; SZEREMLEI Samu: A békés-bánáti ref. egyházmegyei levéltár rendezéséről = Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885. máj. 3. (18. szám) 566-569. hasáb, máj. 10. (19. szám) 598- 601. hasáb.

13 SZEREMLEI Sjamuel]: Adatok Hódmező-Vásárhely történetéhez = Hód-Mező-Vásárhely, 1885. febr. 22. (8. szám) 3.

33