A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)

ADATTÁR - BÉRES Dezső: Holt zendülő. Vöröss István élete

más levéltári dokumentumok egyike sem igazolja Kohán hosszabb idejű, vagy állandó vásárhelyi lakhelyét. Ahány barátja, megannyi a szálláshelye is. Ha erről kevés szó is esett eddig, arról még kevesebb, hogy festményeit, festőkellékeit vándorlásaiban nem cipelhette mindig, mindenhová magával. Megkeresés után írta le emlékeit a költő nagynénje, Milike Néni. Hosszú leveléből kihagyással idézek, a levéltári dokumentumok nem igazolják mindenben a nagynéni megszépítő emlékezését: „Az itt leírt adatok legnagyobb részét Mocsáry Ferencné [Vöröss Ilona], azóta elhalt nővéremtől tudom... A harmincas évek elején találkoztam vele először nővéremnél, [t. i.: Vöröss Emília, Kohánnal] Ebben az időben nővérem... Kohánnak hetekre, sőt hónapokra otthont adott. ...A képek eladásában nővérem segítségére volt. [A költő halála után,] 1947 körül, nővérem anyagi helyzete nagyon kedvezőtlenné változott. Egy szűk, alacsony, gerendás, igen szegényes lakásba kényszerült. Ha Kohán ott volt, együtt nyomorogtak, és sokat nélkülöztek. ...Napjai nagy részét akkor is nővéremnél töltötte, amikor lakása volt Fáryéknál. Abban a szegényes, gerendás szobában szeretett festeni, főként éjszaka. Sűrűn itta a feketét és rengeteget dohányzott. ...Van egy nagy olajkép, „ Műterem ” címmel. Ez nem a műterme, hanem nővérem szobája. Ott van lefestve az a régi tölgyfa asztal, ami mellett annak idején Vöröss István üldögélt, s ahol gyönyörű, utolsó verseit írta. Ugyancsak ott látható egy bizonyos piros kendő, a fotel karjára dobva. ” A Magyar Nemzeti Galéria közelmúltban elhunyt művészettörténésze, Kohán monográfusa, így írt: ,A vagabundos életformában... az inspirációt [utóbb] az a szomorúan szép légkör sugallta, amelyben a negyvenes évek második felében Vásárhelyen albérlőként lakott. Özvegy Vörös (!) Istvánné Damjanich utcai lakása volt ez, ahol télen is hideg konyhában rajzolt éjszakánként, mégis otthonosan érezte magát, mivel szinte családtagként tekintették őt, az asszony felnőtt, gyermekparalízisben megbénult fiának szívbéli barátját. Ebben a szegénységből és megnyomorítottságból kissé irreálissá nemesített életformában Kohán festő-poétái hajlama és a fiú ígéretesen alakuló költői tehetsége, magas intellektusa egymásra talált, és kiegészült... afféle éltető, inspiráló szellemi műhellyé formálódva. Sajnos, a termékenyítő korszaknak véget vetett, és Kohán Györgynek érzékeny veszteséget jelentett, hogy Vörös István fiatalon meghalt. [...] Ezzel úgy tűnt, mintha sorjában zsákutcába torkollana Kohán magánéletének és pályájának szép indulása. ”

Vöröss István otthonát Kohán több festményén is megörökítette, ha költöztek, költözött velük ő is. A hagyatékban talált két hírlapi kivágás, és egy dedikált képzőművészeti album azt dokumentálja, hogy tíz évvel a költő halála után is volt - legalább a kölcsönös egymásra figyelés szintjén kapcsolat Ilonka (az édesanya), és a festőművész között. Kohán igen gyakran náluk festette képeit, a negyvenszer nyolcvanas ablak, vagy egy petróleumlámpa minden világánál. Erről szól a közelmúltban közölt Vöröss elbeszélés, az ő lakásuk az abban bemutatott helyszín. A fiktív személynevek és fiktív helyszínek, az intim információk alig takarják, hogy Kohán életének egy epizódját örökítette meg a szerző. Az édesanya, aki egy személyben gondoskodó anya, modell, élettárs, az elbeszélés Margitjának, Kohán pedig Zalai Géza festőnek modellje. Erős hát a kétségem vásárhelyi Pákozdy Ferenc egyik versével kapcsolatos eddigi ismereteinkről. Eccaka cím alatt jelent meg először. Hangsúlyozva, hogy a szépírás nem tényfeltáró irodalom, az összesen tizenegy szakasz 44 sorából e 7 szakasz 28 sora támaszt erős kétséget: „Az összedíbolt rozsdaszín vacokban /cipónyi tarkabarka gombolyag. / Nagyanyó. Szundít. Óraszám se moccan. / Száján az illanó lét imbo- lyog. //Két ösztövér kar ösztökébe roggyan /az iskoláspipőke homloka. /Egérfogú kisember lenge rongyban, /kenyeret rágcsál a fiunoka. //Ki volt az apjuk, egy csikasz toportyán / vagy tán csak egy alázatos kuvasz?/Az anyjuk olykor rusnya dühre fortyan, / bár tőgye még tej, törzse még tavasz. // Most dévaj. Agasbogas kóchajában / egy fészekalja nyüzsgő haho305