A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)

EMLÉKEZÉS - TELLER Ede: History of the Martians - A marslakók története

dolgozott atomreaktorok kifejlesztésén, hogy az atommagban rejlő óriási energiát békés célokra használják fel. Példa nélkül álló udvariassága Szilárd magatartásának pontosan az ellentéte volt. Jómagam teljesen beletemetkeztem a hasadóanyagok felhasználásával történő robbanóanyagok kutatásába és így esett, hogy hozzájárulhattam a hidegháború emberélet kioltása nélkül történő befejezéséhez. John von Neumann (magyar nevén Neumann János Lajos) matematikus volt, aki legalább annyit szeretett az agy funkciójával foglalkozni, mint mások a szex­szel. O találta fel a modern számítógépet, amely az agy csupán néhány funkciójá­nak elvégzése helyett megkísérli az összes funkciót elvégezni. Különösen kiemel­kedő az a tény, hogy a tudományos felhasználáson kívül az ő számítógépeit az állami hivatalokban, a bankokban, sőt még kisebb háztartásokban is elkezdték al­kalmazni. A számítógépek tulajdonképpen kihívást jelentenek az emberi intelligen­ciának, és ma már ezzel a témával egyre többen foglalkoznak. A tények ténye az, hogy mi mindannyian más megközelítést alkalmaztunk és ennek ellenére (és én még személy szerint hozzátenném, hogy emiatt is) egymást nagyon jól megértettük. Egy dolog közös volt mindannyiónknál: azzal igyekeztünk foglalkozni, aminek volt valami értelme, és így értük el sikereinket. Remélem, hogy az újonnan függet­lenné vált Magyarországon sokaknak sikerül majd a tudomány továbbfejlesztésén dolgozni és annak vívmányait hasznosítani, és ezzel békés együttműködést kialakí­tani az egész világon, és a haladást elősegíteni Magyarországon. Remélem, hogy ti is megkülditek majd nekem tudományos jellegű írásaitokat, - bármely témát ölel­jenek is azok fel, - legyenek azok magyarul, németül vagy angolul. Sok szerencsét! Teller Ede 287

Next

/
Thumbnails
Contents