A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)

EMLÉKEZÉS - DOMOKOS Tamás: Lovas sír

dátumot hogyan jegyezte meg a tudója. Nagyon egyszerűen a következőképpen: 2xl9-es szám egymás után (1919), majd az előbbi kétjegyű számok első számai adják meg a hónapot (11), végül a napot a 19 fejre állításával kapjuk meg (16). Ezek után magára vessen az, aki ezt a dátumot el tudja felejteni! Vásárhelyiek lévén nem maradhatott el a festészet birodalmán belüli őgyelgés sem. Vita tárgyát képezte több festmény és rajz is. Megvitattuk Diego R. Velazquez: Breda vár átadása; Benczúr Gyula: Budavár visszavétele 1686-ban; Henri de Toulouse-Lautrec: Zsokék, A cirkuszban; George Serat: Cirkusz; Tornyai János: Bús magyar sors - önéletrajz müvét. Miről vitatkoztunk közben? Milyen színűek az adott képen a lovak? Breda vár átadásánál a nézővel szemben lévő ló hóka vagy nem hóka? Van- e tarka ló a Benczúr képen? Tornyai szimbolikus képén miért pejt és miért nem fehér lovat festett. A vitázók úgy elmélyedtek a ló problematikájában, hogy nem vették észre, hogy a Nap erejét vesztette, egyre hízó vörös korongja megérintette a látóhatárt, majd egyre jobban összenyomódik, és a horizont alá bukva hamarosan beköszönt a polgári szürkület.

A vitatkozás fonalát egy szerény öltözetű [papucs, kopott nadrág és fehér (?) ing a hő visszaverése céljából] idős favillás ember jó estétje vágta el, aki észrevétlen érkezett meg az ásott domb tetejére. Természetesen ő is megkapta a régészek ismeretterjesztő előadását. Türelmesen hallgatott, de én éreztem, hogy alig várja a prezentáció véget, hogy megszólalhasson. Tologatta előre-hátra zsíros kalapját, vakarta a feje búbját, hol az egyik, hol a másik lábára állt a szokottnál nagyobb frekvenciával. Legyen már vége a harmadjára hallott szövegnek - gondoltam. Közben a tücskök ciripelése is egyre nőtt az emberi hangok hátterében, és ingünk után is kellett nézni. Az öreget egyre jobban sajnáltam, hiszen fáradt lehetett az egész napos szénaforgatást után. Vajon miért nem ment haza? Mire vár? - tettem fel magamban a kérdést. Az is furcsa volt, hogy villájával nem tudott mit kezdeni. Csak szurkába vele a földet. Szegényt a stressz kerülgette. Mi a fene lesz már! - gondoltam magamban. Nagy nehezen, de vége lett a TIT-előadásnak, amely alapos, tudományos és minden részletre kiterjedő és meggyőző volt. Ezek után, aki nem hitte el, hogy a gödör mélye ló rekvizitumokat rejt, és a zablás lófej kantárja valamivel feljebb található fülkében pihenő gazdája kezében van, az büntetésből jöhet néhány napot grátisz dolgozni a feltárásra. Csönd volt, mindenki hallgatott. Egy ember azonban Tamás volt köztünk - rajtam kívül is. Ez az ember a favillás volt. Az általunk a nap során kiásott XXL-es gödörhöz lépett és rámutatott- Errűl a gödörrül van szó kérem? - kérdezte kedvesen, megbocsátóan és részvéttel telve.- Igen. - szólalt meg egyszerre a villás emberen kívüliek kórusa. Mindenki izgatott lett, mert érezte, hogy Hunniában valami készül.- E ’? - kérdezte a villás szomorúan.- Ez persze! - szólalt meg a kórus az előbbinél hangosabban.- E’ nem lőhet! - mondta a villás lassan, 100%-os bizonysággal, megingathatatlanul.

281