A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - LŐKÖS Imre-PRESZTÓCZKI Zoltán: A Nemzeti Parasztpárt hmvhelyi szervezetének története
Az országos politikai helyzetet tekintve az FKgP jelentősen meggyengült, miután előbb Kovács Béla főtitkárt, majd Nagy Ferenc miniszterelnököt is eltávolították Magyarországról, továbbá a Dobi István és Ortutay Gyula által vezetett „0- csoport” átvette a hatalmat. Több új párt alakult: Magyar Függetlenségi Párt, Demokrata Néppárt, Független Magyar Demokrata Párt, Magyar Radikális Párt, illetve Keresztény Női Tábor. Utóbbi kivételével valamennyi indult Vásárhelyen a választásokon. Az MFP helyi vezetője Keresztes Tamás képviselő lett, aki Nagy Ferenc és több híve kényszerű emigrációja után meginduló tisztogatások során, B. Szabó Istvánnal együtt elhagyta az FKgP-t, és huszonhárom nappal a választások előtt kezdte helyben szervezni a Függetlenségi Pártot. Más új párt - például a függetlenségiekkel nagyjából egy időben jelentkező Polgári Demokrata Párt - nem ért el ilyen szervezettségi szintet. Az augusztus 31 -én megtartott, a kék papírra nyomtatott szavazólapok intenzív használatával tarkított választás nem zajlott zökkenőmentesen. A kommunisták teherautóval szállították aktivistáikat, helyenként több mint tíz szavazókörbe, ahol minden alkalommal leadták szavazataikat az MKP-ra. Emiatt szinte minden párt tiltakozott. Mégis, a választási csalássorozat ellenére a kommunisták csak 22 százalékkal nyertek, ami 100 mandátumra volt elég.76 Hódmezővásárhelyen, akárcsak a csongrád-csanádi választókerületben, a második helyet tudták csak megszerezni. Míg a városban az FKgP nyert 10 851 szavazatával, addig a két megyében az MFP tarolt, hét képviselői helyet szerezve. Az NPP országos szinten hatodik (415 465 voks, 36 mandátum), míg megyei, illetve városi viszonylatban (2 695 szavazat) ötödik helyezést ért el. A választókerületben kapott 24 533 szavazata két mandátumot ért, de a negyedik helyre sorolt Pap János ezúttal nem került a törvényhozásba. Helyette a listavezető Veres pártelnök lemondása után bekerült Császár P. Balázs és Nagy István vehette át országgyűlési képviselői megbízatását.77 A Nemzeti Parasztpárt (amelyből a választásokig szintén eltávolították az ellenzéket) részéről természetesen sikerként könyvelték el a választási eredményeket. Az országos és vidéki sajtóban megjelent cikkek szerzői hitet tettek a baloldali pártokkal való szövetség keretein belül végzett munka folytatása mellett. A Parasztpárt helyzete az 1947-es választásoktól a párt felszámolásáig A választások után új feladat várt a kommunista alapszervezetek számára: a munkásegység előkészítése helyi szinten, azaz magyarra lefordítva a Szociáldemokrata Párt felszámolása. Ennek jegyében felgyorsultak a támadások országszerte és Vásárhelyen is az SZDP régi tagjai ellen. Papp Lajos bíróság elé is került anti76 Az 1947-es választásokról országos viszonylatban ld. részletesen: FÖLDESI Margit - SZERENCSÉS Károly: Halványkék választás. Magyarország - 1947. Budapest, 2001. 77 Hódmezővásárhely képviseletében Keresztes Tamás (MFP), Oláh Mihály (MKP), Takács Ferenc (SZDP), valamint Vata Ernő (FKgP) jutott parlamenti mandátumhoz. 196