A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2011 (Hódmezővásárhely, 2012)

TANULMÁNYOK - Benkő László: Régi vásárhelyi mesterségek. Az órás

felé nyomuló oszmán seregek ellenőrzése, majd a török közigazgatás alá kerül. Az itt működő mesteremberek és céhek Felső-Magyarország, vagy Erdély belső területei felé menekülnek, sokuk műhelyberendezése és vagyona is elveszik a török dúlás következtében.

Az első „óratsinálók”, „órajártok”, „óramívesek” más, rokon mesterségekkel (ötvösök, puskaművesek, rézművesek, lakatosok stb.) egy céhet alkottak. Első órásmestereink a felső-magyarországi Kassán (1557) és a dél-erdélyi szász városokban alakítanak (Nagyenyed, 1560) önálló anyacéhet, melyekhez kisebb városokban dolgozó órások is csatlakoznak, azok „filiái”.7 Szegedről ismerjük a lakatosok, órások, puskaművesek vegyes céhét, az 1743-ban kelt céhlevelükből. A pesti, hasonlóan vegyes céh német nyelven írt, 35 pontból álló szabály gyűjteményét vették át, majd többször átírták, hol német, hol magyar nyelven. 1762- ben a céhhez tartozó legények és inasok külön szabályrendeletet nyernek. 1766- tól az órások kiválnak a céhből, helyüket a sarkantyúsok veszik át. A szegedi órások további sorsáról nem tudunk, a legvalószínűbb, hogy nem alkottak külön helyi céhet, hanem egy nagyobb felvidéki, vagy partiumi nagyvárosban működő anyacéh filiáivá váltak.8 Ezen óráscéhek legényei - néha mesterei - meghívás, vagy szakmai vándorlásuk útján kerülnek az Alföldre, ahol a városok és falvak templomi óraszerkezeteit ápolják, javítják, ha nagy ritkán magántulajdonú óra kerül a kezükbe, azt is megszerelik. Az alföldi mezővárosokban csak a 18. század elején alakulnak az első céhek, de kizárólag a nagy létszámú mesterségek (takács, szűcs, kovács, csizmadia, bognár, fazekas stb.) tudnak önálló testületet alakítani. A ritkább, akkoriban elterjedő szakmák mesterei inkább céhen kívül dolgoznak, később rokon mesterekkel alkotnak vegyes céhet. Debrecenből ismerünk név szerint is néhány, Felső-Magyarországról származó, letelepült „óra be- állítót”, azaz a toronyórák készítőit és javítóit, akiket a város szerződtetett 1730 és 1840 között. A cívisvárosban ekkor épülnek a főleg református templomok, amelyek többségébe „csengettyűs toronyóra” kerül felszerelésre.9 Kezdetben az óraművesek szinte csak toronyórák beszerelésével és ezek ápolásával, felhúzásával és szükség esetén javításával voltak megbízva. A nagyobb polgárvárosok tartottak városi órásmestert, később (18. század második fele) az alföldi mezővárosok többségében is megjelennek a „toronyóra művesek”, nagyóra művesek. A „kisóra mívesek”, azaz a mai értelemben vett órások csak a szolgáltató iparos réteg elterjedésével, a különböző órák használatával honosodtak meg, ill. terjedtek el az Alföldön.

7 BOGDÁN István: Régi magyar mesterségek. Budapest, 2006. 28. fejezet.

8 POZSÁR István i. m. 77.

9 TAKÁCS József: Templomtoronyórák Magyarországon a török kiűzésétől a reformkorig = Egyházak a változó világban. Szerk. BÁRDOS István és BEKE Margit. Tatabánya, 1992.

106