A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2011 (Hódmezővásárhely, 2012)
TANULMÁNYOK - Benkő László: Régi vásárhelyi mesterségek. Az órás
rosi gazdatársadalomban, különös szokás alakult ki az órák elterjedésével párhuzamosan. Ha halott volt a háznál, megállították az órát (órákat), hogy a lélek eltávozását ne zavarja az óraszerkezet „zöreje”. Az órák, egészen a halott családtag temetésének végéig, a virrasztás ideje alatt álltak. A halottlátogatók kérdezés nélkül tudhatták a halál pontos beálltának idejét, csak a megállított faliórára kellett nézniük. Ezen kívül az óraketyegés nem zavarta a virrasztók csendes, vagy énekkel kísért áhítatát a házi ravatal mellett.4 Később, a módosabb családok színes mázas, vagy festett porcelán előlapos órákat szereztek be. A német területekről bekerülő kakukkos órák az Alföldön nem terjedtek el. Ezek inkább a Dunántúl svábok lakta területein, és a nagyobb városokban váltak népszerűvé. A 19. század második felétől terjed a „sétálós”, azaz ingaórák divatja környékünkön is. Ezek a kulccsal felhúzható órák készültek egyszerű nyitott és üveglapos ajtóval, zárt formában is. Forradalmi újdonságuk abban a műszaki újításban rejlett, hogy rugós szerkezetük miatt pontosabbak és megbízhatóbbak voltak. Az 1800-as évek második felében a vidéki polgárság körében is kezd elterjedni a zsebóra. Ez a gazdák és a gazdalegények körében is divattá válik. A polgárosodó népviselet fontos tartozékává válik a mellényzsebben, óraláncon hordott zsebóra ünnep- és hétköznapokon egyaránt. A vásári olcsó fényképeken éppen úgy, mint a műteremben készült felvételeken, feltűnnek a férfi ruházaton a zsebórák láncai. A szegényebb zsellér és pásztoremberek között is terjed az olcsóbb, használt zsebórák divatja. Az 1880-as években így büszkélkedett egy leánykérésben járó béreslegény, amikor a kérő arra volt kíváncsi, hogy mi vagyona van: „Van két karom, gúnyám, kétesztendei béröm, mög égy zsebórám.”5 A sokszor erejüket meghaladó összegért megvásárolt zsebórát olyan nagy becsben tartották, mint a tajtékpipát. Ha láncuk nem is volt, vagy elszakadt, ügyes kezű gazdáik csontból, vagy keményfából faragott láncszemekből összerakott lánccal, díszesen fonott zsinór- vagy hasított bőr szalaggal pótolták. Egyszerűbb asztali órák és az ébresztőórák lassan terjedtek a parasztság körében, a 20. század elejétől. Oráscéhek Egy 1522-ből származó Szegeden felvett egyházi tizedlajsíromban már két „ Oraas” azaz óracsináló és -javító szerepel. Külön céhet nem alkottak, vagy egy felső-magyarországi, vagy egy dél-erdélyi szász városban működő anyacéhhez tartozhattak. Láttunk példát arra is, hogy egy helybeli rokonszakmákból álló ún. vegyes céhhez csatlakoztak.6 Az Alföld 1526 folyamán teljes egészében a Buda 4 NAGY Gyula i. m. 520. 5 KISS Lajos: i.m. 229. 6 POZSÁR István: A Csongrád megyei céhek története. Csongrád, 1912. 25 105
