A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

KRÓNIKA - Krónika 2010. Összeállította: KOVÁCS ISTVÁN

július 14. Az Országház Főrendiház termében adták át a vásárhelyi Önkormányzatnak a Nagy- családosok Országos Egyesületének Családbarát Önkormányzat Díját, július 16. Az Önkormányzat nyilvánossá tette honlapján azoknak a közcélú munkát végzőknek a listáját, akikkel eredményesen működik együtt, akik jól végzik munkájukat, és akik megbecsülik a város által biztosított segítséget. július 29. A laktanyába látogatott Hende Csaba honvédelmi miniszter. július 30. A Kincses temetőben kísérték utolsó útjára a vásárhelyi születésű Gaál Endrét, a Jó­zsef Attila Tudományegyetem Új- és Legújabbkori Történeti Tanszék egykori egye­temi tanárát. Kutatta Szeged, Vásárhely és Csongrád megye társadalom-, művelődés-, sport-, gazdaság- és ipartörténetét. Többek között szerkesztette az 1991-ben megjelent Szeded története monográfia 3. kötetét. július folyamán A Szerbiában rendezett Ifjúsági Sakk Európa Bajnokságon Surinya Tibor Európa- bajnoki címet szerzett Blitz kategóriában. Az Ifjúsági Sakk Csapat Európa Bajnoksá­gon a magyar csapat tagjaként ezüstérmet nyert Rapid kategóriában. A 15 éves mindszenti Losonczi Gábor (Hódiák SE) atléta bekerült az Ul8-as váloga­tottba. A diákolimpián Gvolugrásban 6,72 métert ért el, a magasugrást 182 centiméter­rel nyerte. Megjelent Földvári László Mikor a színészek beértek a városba, megszólaltak a ha­rangok... Hódmezővásárhely színháztörténete, 1816-1957 című könyve. augusztus 1. Közel egy év után ismét Farkas Imre ezredes a vásárhelyi laktanya parancsnoka. A Tiszántúli Református Egyházkerület Iskolatanácsa döntése alapján Kádár Péter, a Cseresnyés Kollégium vezetője lett a Bethlen Gábor Gimnázium új igazgatója, a kol­légium vezetésére Vígh Áron, az Eötvös Szakközépiskola tanára kapott megbízatást. augusztus 11. Életének 89. évében, augusztus 11-én elhunyt Kristó Nagy István irodalomtörténész, kritikus, műfordító. 1948 és 1957 között gyógyszerész Vásárhelyen és Budapesten, 1957-től 1990-ig a Magvető Könyvkiadó lektora, szerkesztője, majd főszerkesztője. Édesanyja Kenéz Katalin (1899-1967), az Égető Eszter modellje, nagyapja Kenéz Sándor (1859-1938) ügyvéd, lapkiadó, -szerkesztő. augusztus 18. A Zrínyi utca 2. szám alatt ünnepélyes keretek között felavatták a 90 szobás, négycsil­lagos Gingko Sas Hotelt. augusztus 20. A Szent István téren rendezett városi ünnepségen dr. Lázár János polgármester mon­dott ünnepi beszédet. augusztus 27. Egész napos programsorozat keretében a Kossuth téren tartották a nemzeti tanévnyitót. augusztus 28. Az oktatásügy helyzete és a hódmezővásárhelyi modell címmel konferencia a Városhá­zán. A tanácskozáson adták át a Mozgalom a Deszegregóicióért Díj kitüntetést város­nak a deszegregáció terén kifejtett tevékenységéért. 481

Next

/
Thumbnails
Contents