A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

ADATTÁR - Németh László Vásárhely-földrajza. Vásárhelyi helyek és személyek az író műveiben. Válogatta, összeállította: KŐSZEGFALVI FERENC

sakkbajnok, matematikus, a latin érettségi puskák készítője, aki a harci időkben mint alorvos segédkezett a kórházban - abszolvált jogász -, ... Költőnek sem volt rossz, a shakespeare-i szójátékkultuszt elegyítette a vogul medveénekek sámándob-ritmusával. A nyugati »preciózitást« Mátyás Sándor képviselte; az én agglegény tanártársam, finom ízlésű stiliszta... Péczely, a népzenegyűjtő, amellett orvos és kristalógus... Akkor került elő bilgerijében Galyasi Miklós, a későbbi múzeumigazgató egy helyi pékcsalád fia -, ... egy évet élt Párisban, franciául tudó költő, biológus... A relatív józanságot Tárkány Szűcs Ernő fiatal jogász s egy Kanadát járt fiatal pap, Tóth Kálmán képviselték.” 1946 „Most már magam sem erőltettem, hogy a patika fölé a cellámba tegyenek... akkor kerültem először a kapualj mellé, a tapétaajtós kisszobába.” (Február, Kristóéknál.) „Amikor jöttem, Karádi, a legtekintélyesebb tanár, akkor már súlyos szívbeteg, vé­gigjárta az osztályokat, s elmagyarázta, milyen szerencse éri őket.” (A Bethlen Gábor Gimnáziumban) „... az öreg kollégium könyvtárához külön kulcsom volt...” (Bethlen Gábor Gimná­zium) „Vásárhelyen nincs természet, csak kőfal és pusztaság, de én megtaláltam a közöket, ahol egy-egy fa néz ki a házfalon; a Lázár utcán piros volt a díszfák levele; a kórház alatt a Kishomok fele nyílt kilátás; a futballpályák alatt egy zöld partú csatorna ment a Kaszap utca végéig; arra kerültem napnyugtával haza.” (A népzenei szemináriumot) „A gimnáziumból a Városházára kellett áttenni, s ami­kor én járni kezdtem, már az európai zene történetét adták elő; ... a helybeli operaházi tag énekelt.” (Virágos Mihály) „...a karzat, az erkély folyosóin sznob hajlamú tanítványaim arcát fedeztem föl, itt volt a kommunista szerkesztő is...” (Kovács Mihály) „...egy húszéves bölcsészhallgató színigazgatóvá tette magát, s bár három hónap alatt csodálatos adósságokba keveredett: Moliére-t, Hauptmann-t mutatott be Vásárhe­lyen...” (Osváth Béla) „Ebben a szezonban játszott Somlay Arthúr is vagy két héten át a népkerti, remekbe készült, azóta elrombolt nyári színkörben; hozzáértők szerint az ország legszebb faszín­házában... Takács Ferenchez, aki akkor még miniszter vagy államtitkár volt, az ö kíván­ságára hívtak meg. Másodszor a házigazdájánál, a kalaposmesternél voltunk együtt egy ebéden...” (Oskovicséknál.) „...a délelőttöm a két gimnáziumban telt el, ebédelni a Dezső cukrászdába mentem a lányinternátussal.” (Andrássy u. 1.) „...Mátyással írtuk a dolgozók tanfolyamainak a nyelvkönyvet... a magyar nyelvtani rész alig néhány nap alatt készült el. Mátyásnak nagyon tetszett, s a latint már együtt csináltuk... Én írtam a nyelvtani szöveget... Mátyás csinálta meg a gyakorlatokat.” (Mátyás Sándor) „...az ambiciózus szerkesztő, aki előbb akart a másik lapnál kijönni, úgy szedte ki a toliam alól, hogy a harmadik felvonás nem volt még meg, amikor az elsőt már korrigál­tam.” (Moldvay Győző a Délsziget számára az Erzsébet-nap c. drámát) „A legmélyebb és legmegejtőbb a nyolcadik lány szeretete volt... Ebben az osztály­ban igazi kitűnő tanuló csak egy volt, de az aztán egész tanári pályámon a legjobb... De ha igazi jó tanulók nem is voltak az osztályban, sok volt köztük a gazdalány... s ezekben 410

Next

/
Thumbnails
Contents