A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
TANULMÁNYOK - VARSÁNYI PÉTER ISTVÁN: Széchenyi István és Hódmezővásárhely (1845-46)
2. Gróf Széchenyi István Méltóságos Bene József Csongrád Vmegye főispáni Helyettes Urnák Hivatalosan Szegvár Méltóságos főispáni Helyettes Úr! El lévén immár nagy részt hárítva azon akadályok, mellyek az egész tiszavölgyi társulat teljes rendezésére s viszonyai elintézése sz. kir. Debreczen városába összehivatandó nagygyűlés korábbi megtartását gátolták, legújabban a középponti választmány határozatábul ugyan azon nagygyűlésre folyó évi augusztus hónap 2-ika tűzetett ki megjelenési határnapul. Mit is Méltóságodnak szíves tiszteletem mellett olly kéréssel van szerencsém hírül adni: hogy a kegyelmesen kormányára bízott megye illető birtokosai körében a tiszaszabályozó társulat minél teljesb számbani alakulását, mennyiben ez még meg nem történt volna, részérül is erélyesen előmozdítván, az említett határnapot az érdekeltek körében közhírré tenni s annak idején egyszersmind az iránt is kegyesen intézkedni mél- tóztassék: miszerint a fentebbiek szerint kitűzött debreczeni nagygyűlésen, mellyen határozólag fogván a társulat ügyei rendeztetni, ha Isten is segít, hazafias szándékunkat a valósulás óhajtott partjához egy lépéssel ismét közelébb vinnünk sikerülend, a megyéjebeli tiszaszabályozási társulat is, teljes meghatalmazással ellátandó küldöttjei által az ügy fontosságához képest kellőleg képviseltessék. Egyébiránt becses hajlamába s hazafias rokonérzelmébe tisztelettel ajánlott maradok Pest, junius 14. 1846. Méltóságodnak kész köteles szolgája G. Széchenyi István (A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium könyvtára. Bene József alispán iratai 80. szám.) 3. Méltóságos Bene József Csongrád megyei föisp. helyettes urnák Méltóságos főispán Helyettes Úr! Mi végbiil járulok Nemes Csongrád vármegye Rendéihez, azt Méltóságod az itt tisztelettel mellékelt levelembül bővebben átlátni méltóztatik. Meggyőződésemet teljesen osztani fogja Méltóságod a részt: hogy ez ügy tisztába hozatala tekintetében nem csak a jóakarat, de kölcsönös bizalom s egyetértés is mindenek felett szükséges légyen. S habár magában az ügy üdvös voltában lenne feltalálható az inger, melly a czél óhajtott elérésére kellő ösztönül szolgáljon, már csak ennek siettetése is igazolja véleményem szerint azt, miként tegyünk mindent, mi a nélkülözhetlen egyetértés, rokonszenv és bizalom lánczát még szorosabban összeilleszsze. Nézetem szerint a nyilvánosság s egyenes eljárás e részben is azon rugó, melly a tiszta szándék és törekvés becsét valódi értékében 39