A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

VARSÁNYI ATTILA: Titkári beszámoló a Szeremlei Társaság 2010. évi tevékenységéről

VARSÁNYI ATTILA TITKÁRI BESZÁMOLÓ A SZEREMLEI TÁRSASÁG 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Társaságunk vacsorával egybekötött évzáró közgyűlésére 2010. március 12- én került sor a Hódmezővásárhelyi Levéltár körtermében. A közgyűlésen Varsá­nyi Attila 2009. évi titkári beszámolója után a jelenlévő tagok az ellenőrző bi­zottság beszámolóját hallgathatták meg, majd az újabb hároméves ciklus letelté­vel ismét teljes tisztújításra került sor. A titkár javaslatára a tisztújítást megelő­zően alapszabály-módosításra is sor került: a tagság megszavazta, hogy 2010-től kezdődően a Társaság tisztségviselőit immár ne 3, hanem 5 esztendő időtartamra válasszák meg. E módosítás után a tagok elnökké ismét Herczeg Mihályt, titkár­rá Varsányi Attilát, jegyzővé pedig Presztóczki Zoltánt választották meg, az ellenőrző bizottság tagja dr. Baracs Gabriella, Koncz Sándor és ár. Szerdahelyi Petemé lett. A közgyűlésen új tagok felvételére is sor került: a Szeremlei Társa­ság dr. Antal Tamás szegedi jogtörténészt, Baracs Robertet, Blazovich Péter tanárt és Szabó Dániel nyugalmazott pedagógust kooptálta soraiba. Varsányi Attila titkár bemutatta a Társaság 2009. évi évkönyvét, amely immár új, nagyobb méretű formátumban jelent meg a Máyer Nyomda és Könyvkiadó gondozásá­ban, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának 450 ezer Ft-os támogatásának köszönhetően. A Szeremlei Társaság és a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület több év­re visszanyúló jó kapcsolatának újabb megnyilvánulásaként rögtön az évzáró közgyűlést követően megkezdődtek a vásárhelyi levéltár körtermében felállítan­dó jubileumi kiállítás (a Honismereti Egyesület fennállásának 20 éves évforduló­jára) összeállításának munkálatai. A kiállítás megtervezésében és létrehozásában - Pálné Szabó Zsuzsanna mellett - a Szeremlei Társaság és Csongrád Megyei Honismereti Egyesület közös tagjai, dr. Blazovich László, Lökös Sándorné, Or­mos Zsuzsanna és Varsányi Attila vettek részt. Megnyitójára a Hódmezővásárhe­lyen rendezett Honismereti Nap keretében, 2010. március 26-án került sor, a kiállítás április végéig volt megtekinthető a levéltárban. A Honismereti Nap keretében előadássorozatra is sor került, melynek keretében a Szeremlei Társa­ságot Varsányi Attila titkár mutatta be a Honismereti Egyesület megjelent tagja­inak. A 2010. év egyetlen rendes ülésére augusztus 30-án került sor a vásárhelyi levéltárban. Ekkor Varsányi Attila titkár ismertette a megjelent tagokkal a Hód­mezővásárhelyi Levéltár élén kényszerűen bekövetkezett változás pontos törté­netét és várható következményeit, majd bejelentette a titkári posztról való le­mondási, illetőleg a Társaság tagságából való kilépési szándékát. Mivel e változ­tatásokhoz közgyűlés összehívására van szükség, szavazásra kérte a tagokat, hogy szükségesnek látják-e még az ősz folyamán rendkívüli közgyűlés megtartá­3

Next

/
Thumbnails
Contents