A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
IN MEMORIAM - SAMU JÁNOS: Jancsi pajtás, loptam neköd almát! A Lázár utcából Hawaiiba
érte el a csomagot a szén között, és közbe' mögkezdődött az orosz óra. Krékits mestör magyarázza nekünk az orosz nyelv szépségeit és éccör csak „Durrü!” nagy robbanás, és kivágódik a kályha ajtaja. Krékits mestör mög mögijedt. Az osztály mög elkezdött nevetni. Tanár úr nagyon mérges lőtt, oszt mondta az osztálynak, hogy mondják mög, ki vót az, aki valamit tött a kályhába. De nem árult be sönki. Ekkor Krékits mestör taktikát változtatott, és azt mondta, hogy álljon föl az, aki csinálta, nem lössz sömmi bántódása. Én fölálltam, ű mög kihívott a katedra elé és elkezdte a lelkifröccsöt, hogy ezt nem várta tülem, hiszen szerető« engöm, mer' én mindig jó vótam oroszbul, satöbbi, satöbbi. Ekkor mögin' égy robbanás, oszt mögin kivágódott a kályha ajtaja, mer' azok a rusnya töltényök nem eccörre robbantak föl, mer' biztos nem éccörre érte ükét a tűz. Erre Krékits mestört elfutatotta az indulat, és lézavart neköm égy akkora pofont, hogy elestem, oszt eleredt az orrom vére. Dabis mindjár' fölugrott oszt kikísért a vécére, ahun az arcomrul lémostam a vért. Nem nagy dolog vót, oszt szerintem Krékits mestört jobban zavarta az eset mint éngöm. Igaz, mögszegte az ígéretit, de a váratlan második robbanás hatására, és így fölnőtt fejjel visszagondolva, lőhet, hogy az ű helyibe' én is hasonlóképpen cseleködtem vóna, ha az indulat elfog. Sósé haragudtam rá miatta. Szabadidőmbe' elmöntem űttörővezetőnek is. Nagyon szerettem csinálni, mer' szerettem a gyerököket is, mög tanítani is szerettem. Az úttörőmozgalomnak mögvót az ideológiája, de nem az vót a lényeg, hanem az, hogy elfoglaltuk a gyerököket hasznos dogokkal, mögtanítottuk ükét, hogy állják mög a helyüket, hogy birkózzanak mög új föladatokkal, szóval ügyesen és játékosan fölkészítöttük űket az életre, mög a böcsületösségre neveltük ükét. Bárcsak most is ilyen hasznosan nevelnék a mai fiatalokat. Kékesi János vót a vezetőnk, oszt vele möntünk nyáron Mártélyra táborozni. Emlékszök, hogy 17 évesen az egész nyarat ott tőtöttem, csak vasárnaponként köllött hazabicikliznöm Vásárhelyre, hogy apámnak segítsek újságot hordani délelőtt, de délután mán möntem is visz- sza Mártélyra. Akkor a lányok táboroztak, és a lánytáborba' én vótam az égyik rajvezető. Az égyik raj mönt valahová dógozni, a másik raj mög ott maradt a táborba', és égy tisztáson én magyaráztam el nekik az úttörők 12 pontját. Éppen ott tartottam, hogy „az úttörő mindig igazat mond...”, amikor mögérközött az a raj, amelyik a faluba' dógozott (valakinek segítőnek), és a kis M. Elorváth Marika beront a tisztásra, ahun éppen beszéltem a többieknek a böcsületösségrül. U mög odaszalad hozzám égy szép nagy almával és jó hangosan, de szavába' szeretettel elkiáltja magát: „Jancsi pajtás, loptam neköd almát!” Hát igen, Marika igazat mondott, de mit mond neki égy öntudatos úttörővezető? „Te, Marika, azt nem tudod, hogy lopni nem szabad?” - mondtam én. „De a pap kertjibül loptam, mög neköd loptam” - mondta ű hozzámsímulva. Erre mán nem tudtam mit mondani. Mögöleltem a kislányt és mögköszöntem az almát, s mondtam, hogy majd beszélgetünk rúla. De aztán mi másrul beszélgettünk, mer' nagyon mögszerettem a Marikát, hiába mondta tábornyitás előtt Kékesi pajtás, hogy néhogy udvarolgassunk ám az úttörőlányoknak, mer' ezök mán anyányi lányok, 329
