A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

TANULMÁNYOK - TALMÁCSI GYÖRGY: Vásárhely jeles sportolói IV.

úszást. De tudtam, ha folytatnom kell akkor és ott, abba beleőrülök. Ezért kértem az edzőmtől, Túri Györgytől egy hónap pihenőt. [...] Erre nemet mondott, mert túl közel volt a következő évi budapesti Európa-bajnokság. Én pedig úgy döntöt­tem, akkor végleg befejezem.”10 A legnehezebb számokban úszott, a 200 pillangó, a két hosszú távú gyors­úszó szám és a 400 vegyes sem az úszók vágya. Háromszoros világbajnoki ezüstérmesként, hatszoros rövidpályás Európa-baj nőkként, Európa­csúcstartóként, ötvenszeres magyar bajnokként vonult vissza. Álma, hogy nagymedencében világversenyen aranyat nyerjen - álom maradt. A Magyar Úszó Szövetség nem tartóztatta eléggé, nem gondolták, hogy va­lóban képes abbahagyni, és ez sértette önérzetét. A hódmezővásárhelyi rövidpá­lyás országos bajnokság első napján akarták elbúcsúztatni, az ünnepélyes ese­mény azonban elmaradt: Risztov kérte, hogy tekintsenek el a ceremóniától. Vég­leg lezárta életének faltól-falig szakaszát, érmeit is elajándékozta barátainak. Megpróbálkozott a vízilabdával, majd teljesen elszakadt az uszodától, a motokrosszra váltott. Már korábban is vonzották a motorok, edzője azonban túl kockázatosnak tartotta ezt a szenvedélyét, és ezért nem engedte, hogy motoroz­zon. Elindult az első női bajnokságon, versenyt is nyert, egy eséskor azonban komoly sérülést szenvedett, elszakadt a keresztszalag a térdében. Felgyógyulása után a hódmezővásárhelyi Center MSC-t választotta egyesületül, ahol a 250 köbcentisek között szerepelt. 2009-ben Vajda Tamás irányításával ismét edzésbe állt hosszútávú úszásban a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola színeiben. 2010- ben megnyerte első 10 km-es hosszútávúszó versenyét az olaszországi San Felice Circeoban és első 5 km-es versenyét is a törökországi Kocaeliben, a bala­tonfüredi nyíltvízi Eb-n pedig a hetedik helyen ért célba. Fő célja azonban a londoni olimpiai szereplés, egy hírnevéhez méltó helyezés. Risztov Éva nem elsősorban a tehetségének köszönhette rengeteg érmét, ha­nem annak a hihetetlenül sok munkának, amit elvégzett. Pályafutását végigkísér­te az a remény, hogy ő lesz az „új Egerszegi”; a versenyeken nem csak az aktuá­lis ellenfelekkel kellett megküzdenie, hanem példaképével is. Pedig ő Risztov Éva volt, a magyar úszósport egyik legnagyobb egyénisége. „Engem zavar, hogy ha azt mondják: Risztov Éva, az Európa-bajnok úszónő. Arra emlékeztet, hogy nem lettem olimpiai bajnok.”11 Elégedetlenséget érzünk ki szavaiból, amit még élesebben így fogalmazott meg egy korábbi nyilatkozatában: „Tudja, mikor lennék igazán elégedett? [...] Ha, mondjuk, túl lennék egy olimpiai győzelmen, egy világbajnoki sikeren és négy Európa-bajnoki aranyon. Addig viszont szó sem lehet elégedettségről.”12 11 Index, 2008. szept. 20. l: Nemzeti Sport, 2002. aug. 7. 246

Next

/
Thumbnails
Contents