A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek. A rézműves

kor a hűtőrendszeren keresztül halad a cseppfolyóssá vált előszesz, átfolyik egy réztartályon, a magyar kifejlesztőjéről Szöllősy-féle szűrőnek elnevezett berendezésen. A szesz itt láthatóvá válik az üvegfalú, szeszfokmérős túlfolyóban, innen pedig a szintén rézből készült, 200 literes alszeszgyűjtő tartályba kerül. Innen motoros pumpa segítségével, szintén rézcsövön kerül át az alszesz a finomítóba, a „kisüstbe". A finomító üstből szintén rézcsőből készült hűtőrendszeren keresztül - egy hitelesített, gyári készítésű szeszmérőn átfolyva - kapjuk a végterméket, a finom magyar kisüsti pálinkát. A finomító üstök mindig keverőszerkezet nélkül készültek. A régi, egyszerűbb magánfőzdékben egy főzőüstöt használtak a cefre kifőzésére, majd kimosva felöntötték az alszeszt, és ugyanabban az üstben finomították a pálinkát.

Külön említjük a szeszfőző üstök ma már elengedhetetlen tartozékát, a kavaró szerkezetet. A 20. század elejéig az egyszerűbb keverő nélküli, hígcefrés pálinkafőzés volt elterjedve. Ezt később a kézi meghajtású, majd a villanymotorok elterjedésével a motoros keverőszerkezetek váltották fel. Készültek duplafalú, vízzel feltöltött főzőüstök, azonban ezek balesetveszélyesek lévén hamar kikerültek a forgalomból. A régebbi üstkeverők rézlapocskák füzéréből, majd hőálló ipari bakelitből készültek. A kész szeszfőző üstöket kőművesek, ritkábban kályhások rakták körbe samott téglából, vízüveges habarccsal, úgy, mint a berakott üstházakat.

A szeszfőzdéi üstökhöz képest a mosáshoz és főzéshez használt rézüstök készítése sokkal egyszerűbb volt. Méretük 50-70 liter között mozgott. A körzővel felkarcolt rézlemezt hidegvágóval kiszabtuk, és ugyanolyan nagyolással körbe- alakítottuk, majd a finomítással kiformáztuk az üstöket. Az üstök felső széléből 4-5 centis peremet hajtunk ki, szintén kézi kalapálással, majd egy vashuzalt belefűzve, a bujtató fogóval a rézlemezt teljesen ráhajtjuk a huzalra. Ez a bujtatott vashuzal adja a lágy rézlemez merevítését. Egymással pontosan szemben átfúrással és szegecseléssel felrakjuk a két fület. A fület régen maga öntötte sárgarézből a rézműves, majd kovácsok készítették a rézműves megrendelésére, újabban gyári, öntött vasfüleket használunk. Ezután jött az inasmunka, dörzsölőbőrrel kívül-belül fényesre kellett csiszolni, fényesíteni az üstöket és minden olyan rézárut, amelyik a piacra, vásárba és az üzletekbe került. A többi rézedény, réztál, habüst is ehhez hasonlóan készült.

A nagyobb méretű (4-500 literes, vagy ennél is nagyobb) pálinkafőző, esetleg sörfőző üstök fenéklemezét is több darabból kell összeállítani. Ilyenkor a kiszabott és összekalapált darabokat forrasztással kötjük egybe. A rezet kétféle módszerrel forraszthatjuk: a lágyforrasztásnál az ónból és ólomból álló forraszt a letisztított és gyantával (hegedügyanta) meghintett szélekre felvisszük, és a kihevített forrasztópákával ráforrasztjuk, majd lassan hűtjük ki. A keményforrasztásnál a két rézlemezt farkasfogasan vágják ki és kalapálják össze. Erre kerül a rézből és cinkből álló ún. „pogányforrasz”, amelyet behintenek pórissal (borax) és először enyhébben, majd erősen kihevítenek, eldolgozzák, és hirtelen hütik le.

194