A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
TANULMÁNYOK - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Harc a tüdővész ellen. A kútvölgyi tüdőszanatórium története
ágyainak tiszta fehérneművel való ellátása pontosan történjék. Jegyzéket vezet a gondnoktól átvett összes fehérneműek és ágyneműekről. 13. Felügyel és jegyzékbe veszi az összes konyhai edényeket, tárgyakat és evőeszközöket. A tőrt edényeket és üvegeket havonként az igazgató főorvosnak bemutatja, hogy azok a leltárból töröltessenek. A felügyelete alá tartozó leltári tárgyakat a gondnoktól - jegyzék mellett - veszi át és azokért elsősorban a gondnokkal szemben felelős. 14. A gazdasszony az intézet telepét csak az igazgató főorvos beleegyezésével hagyhatja el. Részére három napra terjedő szabadságot az igazgató főorvos adhat. Évenként kétheti szabadságra tarthat igényt, mely időre megfelelő helyettesről tartozik gondoskodni. Két hétnél hosszabb szabadságidőt csak indokolt esetben a választmány adhat ugyan, azonban ez esetben a gazdasszony, saját költségén köteles az igazgató főorvos által elfogadott helyettest állítani. Javadalmazását és az egyéb természetbeni szolgáltatásokat az egyesület választmánya évről-évre állapítja meg. A gazdasszony a gondnoknak van alárendelve és ennek intézkedéseit követni tartozik, mulasztás esetén a gondnok az igazgató főorvosnak jelentést tesz. Nagyobb fegyelmi vétség elkövetése a választmánynak bejelentendő, amely az esetben a megtorló eljárást a gondnok működésére vonatkozó szabályzatban előírt szabályok értelmében folytatja le. A gazdasszonyt az egyesület választmánya a végrehajtó bizottság meghallgatásával választja, mindkét fél részére háromhavi felmondás biztosíttatik. Az állás nyugdíjjogosultsággal nincs összekötve. Bármely okból történt felmondás esetén az egyesülettel szemben semminemű kártérítést nem igényelhet. Ezen működési szabályzatot a Hódmezővásárhelyi Szanatórium Egyesület választmánya 1930 év március hó 10-én tartott ülésében tárgyalta és 11/1930. vál. számú határozatával elfogadta és életbe léptette. Hódmezővásárhely, 1930. március hó 10. Dr. Soós István Polgármester Egyesület elnöke A szanatórium gondnoki és gazdasszonyi feladatait Kezes Sándor és neje látta el. A munkáját évek óta szorgalmasan és odaadóan végző házaspárnak, tevékenységük elismeréseként - Weisz Adolf igazgató-főorvos javaslatára - fejenkénti 80 pengő havi fizetésüknek 1931. január 1-jétől fejenként 120 pengőre való felemelését a választmány elfogadásra ajánlotta. Egyre növekedett a szanatórium iránti országos érdeklődés, amelyet legjobban a szanatóriumnak írott levelek bizonyítanak. Kiskunfélegyházáról érdeklődtek: „Feleségemnek kezelőorvosa Intézetükben való gyógykezelését javasolta. Tisztelettel kérem szíves értesítésüket arra nézve, hogy felvétele végett mikor jelentkezhet. Szíves értesítésüket postafordultával várom...” Pusztaföldvárról írták: „Már voltam a szanatórium betege. Tavaszon falura jöttem, hogy hátha majd jobb lesz. Szeretném még megpróbálni a kútvölgyi szanatóriumot, mert bár a tavasz óta állandó napozást betartom, s csukamájolajat használom, ez ideig semmi eredményt sem vettem észre sőt, fogytam és egészen gyöngének érzem magam.” 113