A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

TANULMÁNYOK - MAKÓ IMRE: A vörös offenzíva és a román megtorlás Hódmezővásárhelyen 1919-ben

tották, miután az ellenük beadott vádakat a katonai parancsnokság alaptalannak találta.94 95 A városban tartózkodó, a volt osztrák-magyar hadseregben szolgált tiszteket és tiszthelyetteseket már előbb jelentkezésre szólították fel, és május 8- án — a városi tanács véleménye szerint „valószínűleg a vörös hadsereggel való összeköttetés vagy azzal való együttműködés gyanúja miatt” - 13 tisztet Romániába internáltak.43 Erre a sorsra jutott a fegyvereitől előbb megfosztott külterületi csendőrség is. De megtörtént az is, mégpedig július 5-én, hogy a román parancsnokság őrizetbe vett három vezető városi tisztviselőt, Csáky Lajos helyettes polgármesterrel az élen, amiért megítélésük szerint lanyhán hajtották végre a szarvasmarhák rekvirálására kiadott rendelkezést. Hadbíróságuk elé, Gyomára kísértették őket, egy hét elteltével azonban sértetlenül hazatérhettek.96

A megszállók magatartása a rájuk nézve megalázó, fejvesztett kivonulásukat követő, ezúttal már harc és súlyosabb veszteségek révén történt visszatérésükkor lényegesen megváltozott. Ez kisebb-nagyobb mértékben más érintett településeken is megfigyelhető volt.97

Az újra meginduló sajtó felelőtlenül felizgatott, majd vezetői által cserbenhagyott embereket említ.98 Erre a körülményre utal az is, hogy a papoknak a román parancsnoksághoz járuló küldöttsége irgalmat kért félrevezetett lakostársaikkal szemben. Az unitárius lelkész a megszállást követően közreadott elemző cikksorozatában pár puskázó, az éjszakába vaktában lövöldöző emberről ír, megjegyezvén, hogy „ezért a kedvtelésért drágán kellett fizetnie azoknak, akik a »győzők« kezébe kerültek”. De ugyanő írja, hogy „amint mondták s amint később be is bizonyosodott, a kivégzettek között többen voltak ártatlan áldozatok, akik nemhogy hétfőn este, de életükben se fogtak fegyvert”.99

A magyar külügyminisztérium 1920 márciusában, miután arról értesült, hogy egy Sulyok Imre nevezetű hadapród őrmestert a kivonuló románok Hódmezővásárhelyen mint kémet elfogtak és agyonlőttek, valamint azok ugyanitt „56 magyar, köztük több fiatal egyént gépfegyverrel lövettek volna agyon”, távirati úton ezekről jelentést kért Szathmáry Tihamér kormánybiztostól. Válaszában Szathmáry akként fogalmazott, hogy „ötvenöt túlnyomó részben ártatlan

94 VRÚ, 1919. máj. 27., jún. 6.; TAKÁCS 1980.

95 CSML HL Tan. ír. II. 2582, 3457/1919.; VVÚ, 1919. máj. 6. - A Craiovába internált tiszteket 8 hónap után, 1920 januárjában bántatlanul visszahozták Magyarországra azzal, hogy jelentkezhetnek az új nemzeti hadseregbe. CSML HL Felletár Béla iratai: Zolnay Dániel visszaemlékezése.

96 CSML HL Polgm. ein. ir. V. 10/1920. 2547/1920. Soós István polgármester jelentése.

97 Pl.: A „szentesi ütközet után újból elfoglalja a várost az oláh hadsereg. Kegyetlenebbül, vadabban, mint első ízben. Szabad rablást engedélyezett hallgatagon a parancsnokság s a vad horda élt is az alkalommal. Temérdek ékszert, készpénzt és ruhaneműt raboltak össze. Sajnos, számos emberélet is esett áldozatul a bosszújuknak”. A 12-14 haláleset itt a katonák egyéni kilengéseinek tudható be. Magyar Városok Monográfiája. Szerk. NAGY Imre. Szentes. Budapest, 1928. 116.

98 „Látjátok testvéreim, mennyi gyász, mennyi könny, mennyi szomorúság szakadt reánk, mert néhány vezér uralomra, hatalomra vágyott. Ugye ők, mikor baj lett, megléptek, megugrottak s azok estek veszedelembe, akiket felizgattak, elámítottak.” VRÚ, 1919. júl. 30.

99 FH, 1920. júl. 27,29., aug. 1,3.

80