A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - MAKÓ IMRE: A vörös offenzíva és a román megtorlás Hódmezővásárhelyen 1919-ben
tek fel a városi közkórházba, 25-én és 26-án halt bele lövési sérülésébe. Az áldozatok fele részben az erdélyi kiegészítésű szebeni 90. gyalogezredből, fele részben pedig az óromániai 1. vadászezredből kerültek ki, nemzetiségükre nézve románok, kisebb részben pedig erdélyi szászok voltak.35 Július 22-én a 2. hadosztály csapatai Szentesnél összpontosultak. A hadosztály parancsnoksága arról tett jelentést, hogy vele szemben Mezőtúr irányában egy ezred tűnt fel, Hódmezővásárhely-Orosháza körletéből pedig Szentes irányába egy dandár van előnyomulóban. 23-án a hadosztály csapatai az ellenség 1. vadászdandárának és egy ezredének ellentámadása következtében erői zömével a Tisza nyugati partjára vonultak vissza. A hadosztály Mindszentnél levő egységei ellen Orosháza felől két ellenséges oszlop nyomult előre: Szegvár irányában egy négy zászlóaljból és négy ütegből álló csoport, Mártély felől pedig egy gyalogzászlóaljból, egy lovasszázadból és egy ütegből álló különítmény támadott. Szegvárt és Mindszentet hamarosan elfoglalták, majd a Szentest megszállva tartó csapatokat is visszavonulásra kényszerítették a Tisza jobb partjára.36 Egy másik feldolgozás szerint a 2. vörös hadosztály a Mindszent elleni román akciót 22-én még visszaverte. Másnap viszont a megerősített román csapatok megismételték a támadást, mire a 68. ezred a lakosság egyidejű ellenséges magatartása miatt 50 százalékos veszteséggel Mindszcntről és Szegvárról a Tisza mögé vonult vissza. A helytörténetírásban ez úgy jelent meg, hogy a július 23-ra virradó éjszaka erős utcai harc bontakozott ki Mindszenten, amiben a nagy számbeli túlerőben lévő románok kerekedtek felül. A vöröskatonák lépésről- lépésrc harcolva vonultak vissza, és igen sok halottjuk lett. A románok nem ejtettek foglyokat, az elmenekülni nem tudó vöröskatonákat a legnagyobb kegyetlenséggel felkoncolták.37 A megtorlás Július 22-ére virradóra a város már tele volt román katonasággal, amely fegyver utáni kutatás ürügyén, és anélkül is, számos helyen fosztogatott. Mártély felé ágyúk és gépfegyverek vonultak. A harangozást betiltották, este kilenc és reggeli hat óra között a rolókat és a függönyöket nem volt szabad becsukni, leengedni. Kihirdették, ha valaki kísérletet tesz román katonát lelőni, vagy fegyverét nem 35 A július harcok román áldozatai: Banciu George és Kisch Hermann hadnagyok, Herta Dimitru (a fejfán Plut Herta) hadapród őrmester, Calota Stan és Spieler loan káplárok, Treanta loan, Brumar Constantin, Valvoiu Dimitru és Heining Beniamin közkatonák, rendfokozat nélkül Apopi Alexandru, Nikola Johann és két ismeretlen katona. CSML HL Tan. ir. II. 1520/1919, 463/1920., iktatókönyv: 10.398/1919.; Közkórházi ápolási törzskönyv 1919. (A kórházba ezekben a napokban további sebesült román katonát már nem vettek fel.), Polgm. ein. ir.: A Hódmezővásárhely város temetőiben található hősi sírok és hadifogoly sírok nyilvántartása 1923.; VRU, 1919. aug. 28. 36 LIPTAI 1969. 375, 378.; CSEH Géza: Támadás és összeomlás a tiszai fronton. A Vörös Hadsereg hadműveleti naplójának feljegyzései (1919. július 1 .-31.) = Zounuk. A Szolnok Megyei Levéltár évkönyve 4. Szolnok, 1989. 407. 37 FOGARASSY 1988. 12.; Mindszent története 1996. 226. 65