A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

ADATTÁR - KOVÁCS ISTVÁN: Hódmezővásárhely belterületének történeti és jelenkori helynevei 1. rész

25. ALFÖLDI PORCELÁNGYÁR Erzsébeti út. Az épületegyüttes 1965 és 1974 kö­zött épült fel az Iparterv kollektívájának tervei szerint. 1967-ben a szaniteráru-gyár, az edénygyár, 1972-ben burkológyár kezdte meg a termelést. 1992-ben a német Villeroy & Boch AG tulajdonába került. 1971-ben hozzácsatolták a —► Majolikagyárat. 26. ALFÖLDI SZÁLLODA ÉS ÉTTEREM Vidra utca 2. Szent István tér. A híres K.éses csárda a Zsinagóga és a Dáni utca közötti területen már az 17. században állt. Vásáros napokon nagy forgalma volt. Az épületet az utóbbi években már csak italraktár­nak használják. 27. ALKONY UTCA Béke-telepen a Nyárfa és a Kisfaludy utcákat köti össze (1985/1986). 28. ALKOTMÁNY UTCA -»■ SZENT ANTAL UTCA 29. ÁLLAMI ÁRUHÁZ —► KELETI-ÜZLETHÁZ 30. ÁLLAMI GAZDASÁGOK MINTABOLTJA -* TÁRKÁNY-PALOTA 31. ÁLLAMI ÓVÓNŐKÉPZŐ INTÉZET —> LISZT FERENC ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA 32. ÁLLATVÁSÁRTÉR (!) -> SZABADSÁG TÉR 33. ÁLLATVÁSÁRTÉR (2) 2007-ben nyitották meg a Szántó Kovács János utca vé­gén. 34. ALMA UTCA (1) Új-Kishomokon a Vasút utcából nyíló zsákutca (2007). 35. ALMA UTCA (2) -► ALMÁSY UTCA 36. ALMÁSSY TIBOR-EMLÉKTÁBLA -> ZSINAGÓGA 37. ALMÁSY UTCA A Tölgyfa és a Vidám utcákat köti össze. 1857-1889: Alma ut­ca; 1890: Almásy utca. Almásy Pál (*Gyöngyös, 1818 fBudapest, 1882) nagybirtokos, ügyvéd, politikus, az 1849-es Függetlensé­gi Nyilatkozat kihirdetöje. 38. ÁLMOS UTCA A Zrínyi utcából indul, és a Száraz és Pacsirta utca találkozásánál érvéget. 1857-1889: Solti utca: 1890: Álmos utca. 39. ALSÓ UTCA Újvárosi utca a 19. században a mai Fáncsy utca közelében. 40. ALUKER KFT Vöröskereszt utca 12-14. Elődje Grünfeld Jakab ércnyomó és bádogosműhelye, amelyet 1887-ben alapított. 1949-ben államosították. 1974-ben kezdi meg a termelést, 1983-tól Alumínium-szerkezetek Gyára néven működik, jelenlegi nevét 1991-től viseli. Grünfeld Jakab (*1860 Ersemjén, f?, 1945) bádogosmester, bádogárugyáros. 4L AMERIKA Y'ENDÉGLŐ Szántó Kovács János utca 80. 1888-ban Kovács János bérelte, majd Bán Máté, aki táncteremmel bővítette. 1923-tól Porkoláb Ferenc üzemel­tette. 1927-ben Kovács Lajos fűszer- és vegyeskereskedése nyílt itt. Porkoláb Ferenc (*1887 Kolozsvár, f?) vendéglős. ♦ Kovács Lajos (*1897 Hmvhely, f?) kereskedő. 42. ANDRÁSSY UTCA — ANDRÁSSY ÚT 43. ANDRÁSSY ÚT Védett utcanév. A város főutcája, a Kossuth teret köti össze a Kálvin térrel. 1560-1578: Nagy utca; 1851-1889: Fő utca; 1890-1949: Andrássy utca; 1950-1956: Sztálin utca, 1956: Kossuth utca; 1957-1990: Lenin utca; 1991: Andrássy út. Andrássy Gyula, gróf (*Oláhpatak, 1823 fVác, 1890) miniszterelnök. ♦ Kossuth Lajos (*Monok, 1802 f Torino, 1894) államférfi, Magyarország kormányzóelnöke. ♦ Lenin, Vlagyimir Iljics (*Szimbirszk, 1870 fMoszkva mellett, 1924) szovjet államférfi, a Szovjetunió első vezetője. ♦ Sztálin, Joszif Viszarionovics (*Gori, 1878 fKuncevo, 1953) grúz nemzetiségű szovjet forradalmár, az SZKP főtitkára, a Szovjetunió generalis szimusza. 44. ÁNISZFELD-HÁZ —► NÉGYESI-VASKERESKEDÉS 45. ÁNISZFELD-VASKERESKEDÉS -> NÉGYESI-VASKERESKEDÉS 393

Next

/
Thumbnails
Contents