A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

ADATTÁR - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: A körtöltésen túl ott a nagy világ

emberek ábrázatát. A tavakban lobogókkal, égő fáklyákkal, zöld gallyakkal díszített diadal bárkák mellett a nagyobb vízi járműveken ének és zenekarok andalító dalokat és zenét játszottak. 9 óra után kezdődött a tűzijáték. Mind a két szigeten, melyek a tó közepén fekszenek eresztgették a rakétákat a forgó napokat és égő tornyokat, tűzkígyókat ostromolva a várost. Hullottak is a bombák és a kartácsok, fütyült a golyó, bömbölt az ágyú, hullott a tűzeső száz meg száz változatban mindenféle alakot mutatva be a közönségnek. Alig végződött a tűzijáték, a közönség mintegy varázsszóra két részre szakadt, hogy utat nyisson a fáklyás menetnek.

Elöl jött egy lovas ezred fáklyával a kezében, aztán egy gyalogezred minden tagjának kezében kis lobogót tartva. Őket követte négy katona zenekar egy sereg katonaság által kísérve, kik karjukra kötött papírlámpát vittek magasra emelve. Aztán ismét egy ezred fáklyával kiket a közönség lelkes éljenzéssel fogadott s két oldalon sorfalat képezve kísérte be őket egészen a Concordia térig. A szokott rend csak másnap délre állott helyre.”

2. Rettenetes egy alkotása a Vesuv a teremtő Úristennek

Hódmezővásárhelyiek a vulkánok hegyén

Errefelé meredek sziklák peremére csapódik kékszemű Amphitrité nagy hulláma zokogva: tudd: ezeket Bolygó Szikláknak hívja a boldog isten mind. S a madár sem szállhat el arra nyugodtan, még a galambok sem, ha röpülnek ambrosziával Zeushoz, mert őket sima szikla ragadja magához folyton, s Zeusz atya küld újat, pótolni a számuk.

Onnan még sohasem szabadult meg bárka, ha arra tévedt, ám a hajó fáit s tetemét a hajósnak mind tovahordja a vészteli láng viharával a hullám.

És miután elhagytuk e földet, láttam azonnal füstöt s nagy hullámot, zúgás ért a fülembe.

Homérosz hexameterei hűen tükrözik mindazokat az ismereteket melyekkel a görögök a Kr. e. VI11-X. században a tűzhányókról bírtak.

Bodnár Bertalan (Nagykároly, 1868. nov. 24. - Szeged, 1952. szept. 24.) 1892-től 36 éven át tanította a vásárhelyi főgimnáziumban a természetrajzot és a földrajzot. Érdeklődő tudós tanárként sokat utazott szerte a világban, gyakran tartott ismeretterjesztő előadást a népfőiskolán, a szabadlíceumi sorozatban. Szakfolyóiratokban, újságokban is gyakran írt utazási élményeiről, saját emlékeit is felidézve.

„Keresgélek emlékezetem tárházában, mondjuk skatulyájában és sorra előszedem belőle életem legborzalmasabb pillanatait, kezdve a gyermekkori rémes álmokon. Édesanyámmal együtt indultunk ki a virágos rétre, a Tisza mellé, de én elmaradtam, eltévedtem tőle. Hallatszott még a távolból aggódó, elhaló kiáltozása s én rohantam volna a hang után, de a föld, mint valami tátongó sir, megnyílt előttem s füstös »földi emberek« lehúztak a mélységbe, s ott fojtogatott a vágy édesanyám a napsugaras világ után.

Ifjú koromban éjféli mécs mellett, míg a kéményben nyivákolt a rémes hangú böjti szél, sokat olvasgattam Dante poklát, nézegettem hozzá a [Gustave] Dóré fenséges szép,

370