A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
ADATTÁR - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: A körtöltésen túl ott a nagy világ
Barna török kínálgatja torkaszakadtából kókuszdióit, datolyáit, egyéb déli gyümölcseit. Máshol különös árucikkeit a fekete néger, a copfos kínai finom sáfrányát és teáját. Ide jár reggel csinos reggeli tói lettjében a párisi delnő, utána kosárral a kezében a fehér főkötős szakácsnő, a fehér sapkás vendéglős inasával bevásárolni vendégei számára. Leírhatatlan a reggelenkénti sürgés-forgás. Itt szépen el van rendezve minden, a vevőnek egy percig sem kell keresnie, amit venni akar. Kérem bocsássanak meg nekem ha leírásom nem nyerte meg tetszésüket, mert sokan fognak csodálkozni azon, hogy ily közönyös tárgyon mi érdekeset lehet találni - ha így van az kizárólag az én hibám - mert amit itt látni lehet az higyjék el, minden képzeletet felülmúl.” A kiállításra szánt tárgyakat (nem a kiállítókat) az ötödik párisi világkiállításon 18 szakcsoportba — közoktatás, müipar és kézműipar, művészet, gépészet, villamosság, forgalmi eszközök, mezei gazdálkodás, kertészet-erdészet és halászat, élelmiszerek, bányászat, építészet, ruházat, vegyipar, kisebb iparágak, nemzetgazdálkodás, egészségügy, gyarmatügy, hadsereg —, kategóriába sorolták. A Szajna két oldalán állították fel a Nemzetek utcáját (Rue des Nations), ahol mindegyik nemzet külön-külön palotát kapott termékeinek, tárgyainak bemutatására. „A kiállítási palotákat nem kísérlem meg leírni. Sokkal ügyesebb toll, s gyakorlottabb kéz fennakadna ebben, mint az enyém. Annyira meglepő és bámulatos az a művészi csíny, oly fennséges és magasztos a technikai kivitel, hogy azt dicsérni nem lehet, mert a legnagyobb dicséret is árnyékot vetne rá. Ami a kiállítási palotán belül az ember figyelmét legelőször magára vonja az a Trocaredo óriási vízijátéka, mellette hosszan elterülő zöld pázsittal, négyszögekbe szakadozva, körülötte a mükertészet legremekebb teremtvényei láthatók. Innen az út egy roppant nagyságú és szélességű hídhoz vezet, mely négy óriási szoborral van ékesítve. Azt gondolom felesleges mondani, hogy a híd a Szajnán vezet keresztül, s a folyó túlsó partjára érve az »Ipar, termény és gép« kiállítási palotában találjuk magunkat. Az iparpalotában elhelyezett tárgyakról valamit írni a legnagyobb nehézségbe ütközik. Erről úgy hiszem, minden olyan olvasó megvan győződve, ki valaha látott már világkiállítást. A gépkiállításon a látogató nem élettelen vastömegeket szemlélhet, hanem eleven, nyugtalan gépeket. Valóságos műhelyek vannak minden géphez felállítva hol szükség szerint 10-20 sőt 50 munkás is dolgozik. Egy-két műhely kivételével ezen műhelyek tulajdonosai franciák. Ezen műhelyeket végigjárva egy kérdés fogalmazódik meg a látogató fejében, hogyan képesek a külföldi nemzetek egynémely cikket oly olcsó áron adni még azután is, hogy a teherszállítás, vám és egyéb költségeiket már megfizették. Az itt látható takácsmühely adja meg e kérdésre a feleletet. A műhelyben lévő gépsor szüntelenül dolgozik, az ember pedig pipázik vagy szundikál, amire kedve jön. A látogató bámulhatja, mint szövi a gép a legszebb mustrájú vásznat, mint rendezi a fonalakat, s mily szépen összegöngyöli a kész vásznat. Az ember csak néha vet rá egy pislantást nem szakadt-e el a fonál? A takácsmühely mellett egy vésnök a legnehezebb alakzatokat vési ki minden rajz és minta nélkül. Az ember arcmását oly hűen metszi rézbe, hogy a viasz lenyomatban rögtön felismerhető. A szomszédságában lévő üveggyárban galambtojás nagyságú olvadt üvegből az ember szemeláttára a legváltozatosabb formában piciny palackokat, madarakat, halakat, rózsákat az ég tudja még miféle játékszereket készítenek a legszebb színváltozatokba. Minden minta nélkül szabad kézzel festi a tájképeket és virágokat a porcelán- festő tányérra vagy csészére oly tartós festékkel, mely soha le nem kopik. Majd egy zsebóra gyár következik, hol a durva rezet a látogatók szemeláttára helyezik el a gép 366
