A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

ADATTÁR - KŐSZEGFALVI FERENC: A „pusztai komondor” - Részletek Tornyai János levelezéséből

A Társaság ezt az évről-évre kiadandó jutalmat azzal a szándékkal alapította, hogy Szinyei nevének nagy tekintélyét - s az O kiváló lényének jóságát még a késő magyar müvésznemzedékek arra méltó tagjai is élvezhessék.

Társaság, midőn egyúttal mestert választotta ki a jutalomban való részesítésre, tudatában volt annak, - hogy Önnek Szinyei Merse Pál életében része volt a nagy Mester elismerésében.

A Társaság tehát a nagy Mester elismeréséhez kapcsolódik - amidőn őszinte elismerését és nagyrabecsülését fejezi ki Önnek — egész életének oly kiváló művészi munkálkodása felett.

Fogadja igen tisztelt Mester szívesen, nagyrabecsülésünknek ezt a jelét.

Van szerencsém idezárva megküldeni az 1933. évi Szinyei Jutalom bíráló bizottságának jelentését, - melyet Dr. Lázár Béla előadó szerkesztett - és olvasott fel a Társaságnak f. év február hó 2.-án a Magy. Tudományos Akadémián tartott ünnepi ülésén.

Fogadja igen tisztelt Mester kiváló tiszteletünk őszinte kifejezését.

[Aláírások] Sidló Ferenc főtitkár Csók István elnök

[A jelentés Tornyai Jánosra vonatkozó részletei]:

Jelentés a Szinyei Merse Pál Társaság 1934. évi dijairól:

„... a Társaság abból az elgondolásból indult ki, hogy... egy-egy méltatlanul elmellőzött, háttérbeszorított, vagy nem kellően méltatott fiatalabb tehetség felé ráirányítsa a közönség figyelmét.

...A Szinyei Társaság azzal a határozatával, hogy az idei nagy dijat Tornyay Jánosnak adja — látszólag - ennek ellentmond. De csak látszólag. Mert a Szinyei Társaság hü marad most is Szinyei pályájának tragikus tanulságához, most is, mikor egy idősebb, kenyere javát megevett festőművészt koszoruz meg, ...azért, mert Tomyay hajlott kora, életmegtörte testisége ellenére még mindig szinte követeli a közönség figyelmét, mely eddig elkerülte, amiben ellenséges sorsának változatai hibásak lehetnek, de nem művészete, mely kezdettől fogva egyenes utón haladt a töretlen művészi hit lángolása, a nemzeti szellem éreztetése, a magyaros érzés kifejezése, a meg nem alkuvó művészi forma kultuszának jegyében.

Immár hosszú harminc éve. Ekkor tűnt fel legelőbb egy hatalmasan koncipiált, szélesen odavetett elképzelésével, amint Rákóczi Rodostóban, egyedül hallgatja a tenger mormo- lását. A nagy idők emléke, a költői érzés szent neve, a megjelenítés egyszerűsége, a formák tiszta összhangja egyesültének, hogy Tornyay Jánosra egyszerre felfigyeljen az egész magyar sajtó. Ez 1914 [helyesen 1904!] tavaszán volt, egy uj nagy tehetség jelentkezése esemény volt körünkben. Azokat a lelkes sorokat, melyekkel azidött a Magyar Nemzetben üdvözöltem, hosszabb levelében megköszöni és többek között ezt írja: „Jól estek sorai, talán azért, hogy képem magyaros voltát látta meg, talán a gagyogásomból megérezte, hogy mit akarnék. Mert én elsősorban magyarnak akartam, illetve akarom csinálni, ha elkészíthetem.” Íme akkor még vázlatnak érezte munkáját és akkor is, ma is művészetének a vázlatosság felötlő jegye. De mivel ez csaknem minden képén végigvonul, többnek kell azt venni, stílusa strukturális jegyének, melynek lényegéhez azonban csak lélektani elemzéssel lehetne hozzáférkőzni. Majd igy folytatja: „Jól esik az is, hogy az Ön véleménye megerősít abban a hitemben, hogy csakis ilyen uton-módon lehetne magyar képeket festeni... Szerintem a kép elsősorban lélekben legyen magyar, felfogásban; azután az előadás módjában, a megfestésben; legvégül, nem árt, ha magyar ruha van

362