A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
ADATTÁR - KŐSZEGFALVI FERENC: A „pusztai komondor” - Részletek Tornyai János levelezéséből
(nemtommelyikvasárnap?) Tornyai János P. S. Ha a kép nem is [tetszik]; de a[zt] dedikáltam bizonyosan elég találó?!?? Bpest, 930. febr. 11. Tornyai János levele ismeretlen hódmezővásárhelyi barátjának, 1932. márc. 17.25 Kedves Jóskám! Szeretettel gondolok Rád és köszöntelek a nevednapján s kívánom, hogy sok József napot megérhess még boldogságban, szeretetben és jó egészségben Kedves Családoddal együtt! Szeretném tudni, hogy is vagytok ebben a kutya világban? Hiszem, hogy elég jól. Nem is hiszed, mennyiszer gondolok Reátok, a szép és csöndes nagy Hódmezővásárhelyre. A kedves leánykád O Nagyságának arra a szép tanyájára, ahol egykor valamikor olyan igazán felejthetetlen szép, és kedves napot töltöttünk el együtt, - egyivásu jóbarátok, amilyet többet aligha töltök el ebben a földi életben... De tán még a másvilágon sem!... Nem hiszem, hogy ott olyan csudálatosán világító és ragyogó legyen az égbolt s olyan gyönyörűen reszkessen a távol délibáb s olyan szépen és igaz szívből kínálják az embert minden jóval, mint azon az áldott kis tanyán azon az áldott napon... Hányszor gondolok erre a szép kis tanyára, ha rossz lábam miatt behunyt szemmel végig fekszem a szomorú, magányos ágyamon,-----csak az Isten tudja! S ilyenkor mindig az a kérdőjel világít elém, miért is nem élhetek én ott, az igazi helyemen, a nagy magyar Alföldön? ahová Párisból is visszavágytam mindig, hát hogyne vágyódnék vissza Budapestről, amely nekem, a lelkem legbelsejének, mindig nagyon idegen volt.? Hogy érezhetné jól magát a pusztai komondor a pincsik és ölebek között, a szobasarkában tengődve, mikor valaha az övé volt az egész nagy-nagy puszta s a kaffogása mérföldekre hallott a csöndes éjszakákban!...?? Bolond fantomok ezek, jól tudom; de mégis kisértenek, - mindig... Nemcsak magyar vagyok; de — alföldi magyar.! Egyébként csak „mög vónék”... Mióta az egészség dolgában egy kicsit csehül állok, a piktor vér bennem tán annál inkább dühöng. Élni is csak élhetek, sőt, — mintha szerencsém is volna a pikturában. Ma mikor annyi jó nevű piktor csak táncolja a veszedelmes kötéltáncát a vékony zsinegen, szédítő magasságban” s tengeti a cifra-nyomoruságos pesti életét az „ebéd-segéllyel; ma, amikor 4-5 nagy tárlatot is bezárnak anélkül, hogy csak egyetlen kép is elkelt volna rajta, - én csöndben meg vagyok a régi valóságomban. Az idén az állam újra megvett tőlem egy nagyobb vásznat, a Munkácsy-Céh is vett, sőt! a Nemzeti Szalon most bezárult Csendélet Kiállításán az egyetlen eladott kép az én képem volt. Egy előttem is nagyon kedves csendéletképem, melyet Fleissig Sándor, Bpest első műgyűjtőé, az Angol-Magy. Bank vezérigazgatója csipászott el tőlem. (Különben neki több pénze van mint nekünk kettőnknek együttvéve!) Kedves Jóskám! Úgy szeretnék még sokat Írni, sokáig beszélgetni Veled a szép alföldi pusztáról,-----de a papiros nem bírja. Azt hiszem azonban, hogy ha a jobb idők 25 TJM hgy. 88. 6. 14. (MDK-C-II-210/5.) 360
