A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
ADATTÁR - KŐSZEGFALVI FERENC: A „pusztai komondor” - Részletek Tornyai János levelezéséből
Kézirat két lapon fekete tintával. Motto: Egy év alatt rengeteg sokat lehet dolgozni, ha az ember „beléjöhet!” Kedves Karló barátunk!15 16 Láthatod a megszólításból, hogy nagyon nagy és komoly dologban írok neked kettőnk nevében. (Rudnay és én.) Tudom, hogy nagyon sok a dolgod, azért mégis írok. Daczára, hogy ez a megírandó dolog már gyerekkorom óta kísért erősen, mégis Rudnay pajtás érlelte meg bennem annyira, hogy vele hozzád fordulok. Te talán jobban ismered Rudnayt, amint én azt hiszem azonban, hogy a magyar művészet szent ügyét még te se szereted jobban nálam. S mivel én utóbbit rajongással szeretem, felforralja bennem a vért, hogy ilyen istenadta erőslegény, mint R. itt nyavalyog, fiatalságát, tüzét itt lobogtatja el, anélkül, hogy valaki más csak szalonnát is pusztíthatna mellette; míg odafönn Lászlóék stb. stb. szájtáti bámulásra ragadják az országot a csepűnyelő, brettlis művészetükkel. Én igazán nem annyira a nagy tehetségéért és felséges magyar temperamentumáért becsülöm ezt a szemtelenül könnyelmű, túl bohém embert; hanem azért, a tulajdonságát vagy miét, a mi által véghetetlen magasságba emelkedik fölöttem: - a megalkuvást nem tűrő erős kurucságáért, mellyen, és ebből kifolyólag művészete őszinteségében hogy hozzá sem hasonlíthatok, (se testileg se lelkileg) szégyenkezve ismerem el. Örülök azonban annak, hogy szeretnék hozzá hasonló lenni és talán voltam valaha hozzá hasonló a rajongásban legalább, míg beteges nem voltam. Hogy tisztában soha eddig magammal és a müv. fogalmával, nem voltam, talán egészen tisztában vagyok, (mire kell törekednem, mit szabad és hogyan kell festeni stb.) ez bizony a Rudnay komám érdeme. Vagy az Úristené, aki közelembe hozta. Mentül tovább ismertem, annál jobban megutáltam, sok apró fogyatkozásait, gyöngesé- geit és annál jobban vagyok kénytelen becsülni a hatalmas nagyméretűséget. Úgy gondolom, hogy ha vele együtt én a magam részéről semmit nem provokálhatnék a piktúra mezején, nagy és szép dolog volna tőlem, ha őt meg tudnám szólaltatni. És erre, ismervén a hibáit, és becsülvén nagy erényeit talán alkalmas is volnék. Ő, ha a piktúrá- mat - természetesen — semmi be se veszi is, de azért belül is szeret engem, tán inkább a gondolkodásomat. A vége az, hogy én is lehiszem magamról, hogy ő mellette talán még lehetne belőlem is valami, szóval meggyőződéssé érlelődött bennem, hogy ha mi ketten, összefognánk, annak se ő se én se a magyar piktúra a kárát nem vallaná. Itt következik a bizarr része a dolognak, amit én (és ő is) pedig olyan nagyon egyszerű üzleti kérdésnek tekintünk. Ha pl. versenyparipára mernek a pénzes emberek (nem nagyurakat értek) reszkírozni, és az legtöbbször beválik, miért ne lehetne olyan tüzes vérű, temperamentumos művészre is, mint R.? Pl. Kapna ő (esetleg én is) 2 ezer pengőt frtot Singer és Wolfner-féle bácsiktól, (kik íróra már bizonyosan reszkíroznak és nem hiába!) egy esztendőre. R. becsületszóra fogadná (amit úgyis megtenne és én is mellette volnék, felkölteném!) hogy egy év alatt dolgozik. Tornyai János levele Lyka Károlynak, 1906 körül15 15 Országos Széchényi Könyvtár, Kt. F 65/632/41. 16 Az üzletemberek, vagy az állam által dotált közös Tomyai-Rudnay kiállítás nem valósult meg. 351
