A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
IN MEMORIAM - BÉRES DEZSŐ: A hóra dőlt rózsafa - Szabó (Nikolin) Éva (1932-2001)
akármilyen jól számol, ugye ötven év után az az olló folyamatosan záródik. Az ember, amikor fiatal, borzasztóan éhes a világra. Birtokba akarja venni, és nem nagyon figyel az árnyalatokra. Az érettebb kor, az idős kor arra való, hogy az ember megszabaduljon a fölöslegeitől, és a lényeges dolgokat tudja maga számára igazán megtalálni. Németh László mondta, ha nem is pontosan így: az embernek kora ifjúságától kezdve el kell kezdeni gyűjteni az emlékeket ahhoz, hogy amikor megöregszik, ne ürüljön ki az élete. Hanem melegedjen, élet legyen körülötte. Ilyen szempontból én gazdagnak mondhatom magam. A gyerekkoromtól mostanáig olyan emlékeket szedtem össze magamnak, ami kötődik tájhoz, fához, emberekhez, felnőttekhez, gyerekekhez, utazáshoz, kirándulások során adódó évődésekhez, ezek melletti filozofálgatásokhoz. Tele vagyok olyan emlékekkel, amiknek az életemet, gazdag történéseimet érzem, ha nem is kifelé, de befelé feltétlenül.” Ha már az ember „kap egy rádiót az élethez”, akkor „az a dolga”, hogy nyitott, érzékeny, odaadó legyen azok iránt, akikkel beszélget: „ha már”, akkor ő, csupán a dolgát végzi. Ami egyébként köztudott róla, hogy tudni illik ő „csak” ellát egy feladatot. Ő „csak” cseveg a stúdióban, ám az a csevely észrevétlenül, mintegy „mellékesen” megtelik mély emberi tartalommal, tartással. Igazi találkozás lesz, hisz ő az a rádiós, aki nem „régi bútordarab” a cégnél, hanem az egyik legtisztább, legemberibb, legmeghittebb hang, aki, ahogy megszólal, odabilincsel a készülékhez. Stílusa szerkesztő-riporterként, műsorvezetőként oldott csevely életről, múlandóságról, költészetről. „Nagyszerű emberekkel, tehetséges gyerekekkel találkozhattam. Sokat tanultam, és még többet kaptam tőlük. Nekik köszönhetem, hogy a helyemre kerültem: tanár maradtam, egy kicsit íróvá is lettem, egy szóban kimondva: rádiós. Mégis reménytelenül »múlt századi« maradtam.” 2003. november 29-én ünnepelte a Péczely Attila Zeneiskola fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból tartották meg Steiner Béla zeneszerző szerzői estjét a nagy múltú Fekete Sasban. Itt csendült fel először a Cantata funebre alcímet viselő A megsebzett remény című kórusmü Bátky Fazekas Zoltán és Borsos Annamária közreműködésével. Vegyeskarra (ad libitum bariton és szoprán szóló) és orgonára készült a kompozíció. Hogy Indulás előtt című versét - melyet a zeneszerző, nyilván a megszületett dallamhoz igazítva, szerkezetében megváltoztatott kegyeletet emelő szándékkal - mikor írta, nem tudni, azt sem, hogy ha vannak variánsok, melyik lehet az ultima manus, a végleges szerzői változat. Mindenesetre az 1994-ben megjelent Szög és keresztben már szerepel. Költőként írt arról a gazdagságról és hatalomról, amit ő jól ismert, ami nála azonos volt az élettel, az pedig egyenlő a szerelemmel és a szeretettel. S amelynek elkerülhetetlen járuléka: mindannyian halandók vagyunk. Tehát: „legyünk útra készen, mielőtt minden eltörik egészen... mert valami végérvényes rend kell...” Ismerte ezeket a dolgokat, be kellett avatnia hát bennünket. Ez volt a dolga, ezt végezte. Nemes egyszerűséggel. Talán ezért kapott mikrofont a kezébe... Talán ezért súgta Neki Isten a verseket... 256
