A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
IN MEMORIAM - BÉRES DEZSŐ: A hóra dőlt rózsafa - Szabó (Nikolin) Éva (1932-2001)
mányozni. „Meglepő, mennyire összhangban vannak Németh fejtegetései a Nietzsche utáni német filozófia, a Lebensphilosophie alapvető eszméivel. Nemcsak Husserl és Gadamer, de Dilthey és Simmel gondolatvilágával is. A különbség köztük csak abban van, hogy Németh a szó szoros értelmében magyarul fogalmaz” - írta Hellenbart Gyula. A szellemtudomány moráltudomány, amelynek tárgya az ember, és az, amit magáról tud: azaz a horizont. Annak a tudásnak, amit az ember magáról tud, a feladata irányítani tetteit, mert az ember mint cselekvőt ismeri magát. Ha felismeri, hogy valami másképp is lehet, akkor lép előtérbe a cselekvő beavatkozás, másképp fogalmazva: horizontemelés. Az erkölcsi tudásban nem létezhet semmiféle előzetes meghatározás. A cél érdekében nem szentesíthető az eszköz. Ha nem „eleve szent”, a célt máshogyan kell elérni. Esetleg más célt kell meghatározni. Németh László gondolatai az isteni és a társadalmi erkölcstanok különbségéről: előbbinél az számít, mi lakik a lélekben. A másiknál a külsőség dominál, a siker, vagy a kudarc. A látszat a fontos, pont az, ami a lényeget eltakarja. „Ki bizonyítja be [hogy] keresztény módon kell; nem kell; csak úgy érdemes élnünk.” Főleg, hogy az emberek inkább közelednek a társadalmi, semmint az isteni erkölcstanhoz. Ez a Homályból homályba életrajzi írások Séta Baschsal című naplótöredék második része. 1951. júliusi datálású a bejegyzés. Halandó irodalombúvár eddig nemigen találkozhatott vele, hiszen a sajtó alá rendező ezt a részt akkor egyszerűen elhagyta, el kellett hagynia. Ez életfilozófia, nem séta közben hirtelen támadt gondolatmorzsa. így másodlagossá válik a bejegyzés időpontja, helyszíne. Részletesen annotálva olvasható Kristó Nagy esszéjében, aki elhallgatja forrását, de később felhívja a figyelmet az Országos Széchényi Könyvtár hasáblevonat-gyűjteményére, mely sok jeles szerző már kiszedett, de a cenzúra által letiltott munkájának tára. Ezt a pedagógiai módszert és a hermeneutikát tapasztalhatta meg a kísérletező pedagógustól Nikolin Éva is, aki egyetemi tanulmányai után 1955-ben kezdett magyar nyelvet és irodalmat tanítani: „Furcsa dolog volt a pádból a katedrára kerülni. Abban a teremben álltam először a katedrára, ahol magam is ott ültem a padban. Mindjárt az első évben kaptam egy osztályt, az első humán osztályt, aminek osztályfőnöke lettem. Ennek a leánygimnáziumnak kiváló tanárai voltak. Németh Lászlón túl az akkori igazgató, Rácz Miklós, meg a felesége, Magda néni, akik Békésről kerültek át. Ok voltak azok, akikhez annak idején Németh László került. Amikor őt nemhogy kiebrudalták az irodalomból, hanem komolyan életveszélyben is volt. Ok csábították Hódmezővásárhelyre tanárnak. Kaptam én olyan mércéket, a volt tanáraimtól, amit ha komolyan vettem, hogy igazodni kell, akkor az nagyon komoly feladatot jelentett számomra. Az ember, ha fiatalemberként katedrára kerül, nagyon magabiztos. Emellett a magabiztosság mellett volt bennem a húszévesek nagyképűségén túl egy olyan érzék a pedagógia iránt, ami megóvott attól, hogy a világ tetején érezzem magam. Alkalmassá tett arra, hogy megdolgozzak azért, hogy jó tanár legyek. Nehéz lemérni: menynyire voltam jó tanár, mennyire nem, mert erre mindössze két évem volt. Abban 249
