A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - DÖMÖTÖR JÁNOS: Emlékforgácsok a vásárhelyi müvészéletről

jól sikerült, hogy a jelenlévő megyei pártbizottsági első titkár, Győri Imre is megdicsért. Most már az egész megyei vezetésnek érdeke volt, hogy helyreálljon az egészségem, ezért helyet szereztek nekem a soproni szanatóriumban, és a megyei pártbizottság autóján, Nemes János kísérete mellett el is jutottam a „hűség városába”. Arra, hogy milyen kezeléseket kaptam, milyen gyógyszereket szedtem, már nem nagyon emlékszem. Arra azonban igen, hogy este a kezelőszobába kellett mennem, és ott olyan altatót ittam, hogy a nem távoli szobámba visszaérve még a köntöst se tudtam levetni, úgy zuhantam be az ágyamba, és csak a reggeli hőmérőzésre ébresztett fel az ápolónő.

Két budapesti munkással voltam egy háromágyas szobában. A két szobatársnak valamilyen szívproblémája lehetett, mert minden reggel Strofantin- injekciót kaptak. Hetenként kétszer ki lehetett menni Sopronba, a városba az erdőben lévő szanatóriumból. Együtt mentem én is a két szobatárssal, akik egyenesen a Cézár pincét célozták meg, és itták az egy liter kékfrankost. A szanatóriumból hazajöttem, de olyan mértékben szedáltak, hogy keserüsót kellett innom annak érdekében, hogy meginduljon az anyagcserém. Ezután egyszer, szokásomtól eltérően, elolvastam a Rausedyl mellé adott kis cédulát, amelyen a mellékhatások fel voltak sorolva. Köztük szerepelt a depresszió is. Megvilágosult a helyzet. Nem Jánossal, hanem egy másik ismerős orvossal egy más vérnyomás- csökkentő gyógyszert írattam fel, és napról napra megjavult a helyzetem.

Az országgyűlésben a 8 év alatt 5-ször szólaltam fel, ami elég tisztes teljesítmény. Már az első évben szóvá tettem, hogy az új gazdasági mechanizmus szellemében a rádió a múzeumi közleményekért is a reklámok díját számolta fel. Akkoriban az Omnia kávé hirdetett legtöbbet. Erre utalva jelentettem ki, hogy nem tudunk mi, mármint a múzeumok versenyezni az Omnia kávéval. Úgy emlékszem, felszólalásom címében éppen erre utalt a megyei sajtó. És a felszólalás eredményeként kedvezményes lehetőséget kaptak a múzeumok közleményeik publikálására. Ezen túl a klubkönyvtárak érdekében is felszólaltam, majd azt javasoltam, hogy éljünk jobban Bartók világhírével. Utaltam arra, amit 1969-ben olaszországi tanulmányutam során tapasztaltam: Velencében, Firenzében és Rómában is találkoztam a koncertprogramok plakátjain Bartók nevével. Rómában például az olasz pénzügyőrök zenekarának műsorában szerepelt Bartók-mű. Ugyanakkor Magyarországon alig lehetett Bartók-művel találkozni a nyári zenei programokban. A harmadik téma felvetésével valamit használtam városomnak is. Az építendő lakások számának meghatározásánál kiindulási alapként a laksü- rüséget vette alapul a tervhivatal. Ahol 3,2 tized volt a lakásonkénti lakók száma, oda több lakást építettek az ötéves terv keretében, mint ahol 2,8 volt ez a mutató. Csakhogy ekkor már a tanyás vidékeken sok volt az üres tanya. Felhívtam a figyelmet arra, hogy ezeket számításon kívül kellene hagyni, így lehetne a tényleges helyzetet figyelembe véve a tervezés alapját meghatározni. Mindenesetre 1965 és 1970 között 700 lakást kapott Vásárhely, 1970 és 1975 között pedig 1100 lakás szerepelt a tervben. Tartozom azonban az igazságnak annyival, hogy ténylegesen csak kb. 900 épült meg.

239