A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - DÖMÖTÖR JÁNOS: Emlékforgácsok a vásárhelyi müvészéletről

déget kísértem Csabához, és kivételesen szerencsém volt, mert ekkor néhány kép található volt a műteremben. Már éppen távozni akartam, mikor egy tájképről kérdeztem, eladó-e? Igen válaszára a hónom alá csaptam a képet, és azzal a szöveggel, hogy a rég esedékes ígéret beváltásaként viszem magammal - nem nagy ujjongás kíséretében, de elhangzott a beleegyező ,jó.” így van mártélyi Tisza- parti barnás tájképem, néhány lombtalan nyárfával a parton.

Kisfaludy Stróbl Zsigmond kíséretében

Somogyi József Szántó Kovács János-szobrát a leszármazottak és a városvezetés sem fogadta kedvezően. „Miért mezítláb van, mikor volt a János bácsinak szép fényes csizmája is!” - hangzott a kifogás. És olyanok, akik sohase látták, állították, hogy nem ilyen volt. Ezek után elhatározta a városi vezetés, hogy majd lesz Vásárhelynek „igazi szobrásztól” is szobra. És a kiválasztott művész a Gellérthegyi szovjet emlékmű alkotója, Kisfaludy Stróbl Zsigmond lett. A vezetőség felutazott, és kiválasztott egy korai „negédes” művet a „Libás lányt”. A művész maga akarta kiválasztani a helyszínt. Ezért le kellett hozni Budapestről, és természetesen a város autójával vissza is kellett vinni. Engem bíztak meg a kíséretével, tehát ide és vissza együtt utaztam vele. Sokat beszélgettem pályájáról, müveiről, utazásairól, a művészeti szövetségi életről és a közel 400 km alatt még sok másról.

Leginkább Sukarno indonéz elnök felesége látogatásával kapcsolatos felháborodása maradt meg emlékezetemben. Államfői látogatások esetén a műtermi fogadást állami pénzből finanszírozták. Ez esetben is így történt. A Gundel két pincére sok minden finomságot rakott a terített asztalra. „És képzeld, - mondta a mester - az elnök felesége csak pár falatot evett, és egy csésze teát ivott a megvásárolt három szobrom kiválasztása után, és már indult is vissza. Én csak az élőkért kapujáig kísértem, és azonnal visszatértem a műtermembe, ahol a pincérek már mindent összerámoltak, és nekem kellett az egészről összeállított számlát aláírnom, mikor jóformán semmit sem fogyasztottam.” (Azt, hogy az elnök felesége több mint 200 ezer Ft-ért vásárolt, csak úgy mellékesen említette meg.)

Vásárhelyre érkezve először a városi tanács elnöknőjéhez mentünk, az itteni üdvözlés és rövid beszélgetés után körbenézett a képzőművészeti alkotásokkal szépen dekorált szobában. Felismerte Rudnay és Tornyai műveit, amikor azonban Pásztor János többször reprodukált, Elűzött című márvány aktjához ért, csak annyit mondott: „Nem tudom, valamilyen szobrász”. A javasolt népkerti helyszínt jónak találta. Indultunk vissza. Amikor a műterembe visszaértünk, és a bejárati ajtó közeli ülő női márvány akthoz értünk, azt mondta: - „Mikor Vorosilov marsall idejön, mindig megfogja a mellét, és mindig azt mondja: hideg”. A műteremben egymás mellett sorakoztak a kenti herceg, Münnich Ferenc, gróf Tisza István és Vorosilov portréi. És persze a fő müvek: G. B. Shaw, a Vénusz születése, az íjász és a Gyíkos akt kisplasztikái variánsai, illetőleg gipsz eredetijei is.

235