A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - FÖLDESI FERENC: A vásárhelyi kőműves (1900-1970)
A munkásotthon történetét megírta már Rácz Lajos még 1987. július 16-án kezdve 21 számban, háromflekkes folytatásban a Csongrád megyei Hírlapban.5 Ezért talán helyesebb lesz, ha az ott folyó életről szólunk, a régiek elbeszélései meg a gyerekkori emlékeink alapján. Sok mindenre nyílt ott lehetőség. Aki nem szeretett egyedül borotválkozni, azt Török Sándor, a jó beszédű, viccelődős borbély megborotválta, ha kellett, meg is nyírta. Közben persze itt is (mint máig a fodrászatokban) lehetett beszélgetni munkáról, politikáról, futballról, mindenről. A biliárdasztaloknál nagy csaták dúltak, csattogtak a golyók, volt fejcsóválás, és volt diadalmaskodás. No meg csúfolódó ugratás. A száraz torkúak sörözgcttek, fröccsöztek a pult körül. A legkomolyabb hely a könyvtár volt. Bodrogi János kőműves-könyvtáros nemcsak cerberusként őrködött az állományon, hanem ajánlgatta is - ismerve mindenkinek az ízlését - a jobbnál jobb könyveket. Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a komoly szakmunkások csak ponyva- vagy pengős regényeket olvastak. Ott volt az állományban a magyar és a világirodalom java terméke. Ott a szociáldemokrata szellemiségű társadalomtudományi könyveknek, brosúráknak az akkori „rejtőző cenzúra” által engedélyezett tekintélyes hányada. És persze ott voltak a szociográfiai, népi irodalom akkoriban friss erővel ható termékei. Legyen szabad személyes élményt is leírni. E sorok írója a teheneket pásztoraivá olvasta az ap- ja-kézbeadta Számadási, és csodálkozva fedezte föl benne az írója kézírását: Veres Péter. Aki még emlékszik erre a nagy íróra, az tudja, hogy jó néhányszor lebiciklizett Balmazújvárosról Vásárhelyre is, ahol persze nem a polgármester úrral trafikált, hanem a szociáldemokrata elvtársait kereste föl, és a „kifogóhely” természetesen az egylet volt. A lírai költészet csak kevesek kenyere volt, a népkerti faszínház és a Korzó Mozi előadásain „kulturálódott” munkások közül, de ez nem akadályozta meg Takács Ferencet abban, hogy ne tartson Adyról előadássorozatot, még a 20-as évek végén, az akkor még a Teleki utca 27. szám alatt helyet kapó egyletben. Mikor meg József Attila a Makai-házban Jolán nénjénél vendégeskedett, ő is gyakran ellátogatott az egyletbe, de nem verset olvasni, hanem beszélgetni és sakkozgatni.6 Amikor pedig, már a háború után, a vezetőségválasztást műsor előzte meg, egy Pál utcai kőműves Rózsa lánya nagy beleéléssel szavalta Adyt: „Nyakatokon vad úri tatárok, / Mégis büszke a ti fejetek, / Frissek a vérben / Nagyok a hitben /... Véreim: magyar proletárok.” A munkásotthoni vezetőségválasztás nagyon komoly esemény volt. Amikor mód nyílt rá, nyomtatott szavazócédulákat csináltattak, és természetesen titkosan szavaztak. Talán előbukkan még ilyen szavazólap, amit e sorok írója a saját két szemével látott. Takács Ferenc nagy tekintély volt, és a kőművesek nagy büszkesége, hiszen ő is az volt, bár már a mesteri fokozatot is elérte. Meg a képviselőséget, épp 5 RÁCZ Lajos: A munkásotthon története = Csongrád megyei Hírlap, 1987. júl. 16. - aug. 10. 6 KOVÁCS Mihály: Az út kezdete = Csongrád megyei Hírlap, 1975. júl. 10. 147
