A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - FÖLDESI FERENC: A vásárhelyi kőműves (1900-1970)
A kőműves segéd A családosról, mert ebből volt a több. A feleség tartotta otthon a frontot, ő bajlódott a legtöbbet a gyerekekkel („Majd megmondlak apádnak!”), főzte meg pontosan 12 órára az ebédet, ha a kőműves Vásárhelyen dolgozott, s ő vigyázta az ura félórás delelésének nyugalmát, amennyire lehetett. Nagyobb dolgokban nem az övé volt a döntő szó, de a véleményét az ura azért nem engedte el a füle mellett. Szó ami szó, ő volt a család rabszolgája. Se hétköznap, se vasárnap. Az ura vasárnap délelőtt nyakkendőt kötött, elment az egyletbe, délután a futballmeccsre (természetesen a HMTE drukkere volt). Az ő egyetlen szórakozása viszont rövidebb-hosszabb beszélgetés a szomszédasszonyokkal, nagy ritkán egy-egy mozi, esetleg a faszínház. A kőmüveskcllékck közül a cájg nadrág és a kötény beletartozott a mosási feladatokba (lúgszappan, fehér szappan, mángorlás, vasalás). Ha vidéken dolgoztak, és csak hétvégekre jöttek haza, a főzni való tarhonyáról, tésztáról, egyebekről is gondoskodni kellett. A kőműves, ha a városban dolgoztak, kora reggel idejében fölpattant a biciklire, mert a pontos időbeni munkakezdés nem csak a mester kívánalma volt, a vérében volt az minden igazi mesterembernek. A házépítés bonyolult, sok ember összehangolt munkáját megkövetelő feladat. Ahol pedig sok ember dolgozik, ott szükségképpen kialakul a hierarchia. A piramis csúcsán - mint felelős vállalkozó - a mester áll. O állapodik meg az építtetővel, készíti el és hagyatja jóvá a tervrajzokat, szervezi meg a volumen diktálta munkáscsapatot, gondoskodik az építőanyagok különféle fajtájáról, beosztja a pénzügyi fedezetet, gondja van a határidő betartására és legfőképpen a minőségre, műszaki és esztétikai szempontból egyaránt. Mindezek sikeréért az anyagi és erkölcsi felelősség őt terheli. Az anléger (mondhatjuk művezetőnek is) feladata a munka helyszínén a napi feladatok megszervezése, a naplóvezetés, a mester tájékoztatása, esetleges igények közlése. Neki kell a rajzokon is a legjobban eligazodnia, hiszen az alapépítés kezdetekor, a kitűzéskor, de a későbbiekben is fontos. Tekintélyével az esetleges emberi összekoccanásokat is elsimítja. A kőműves és az ács a szakma krémje. Rangjelzésük egyforma a parolin (katonai nyelven a tizedesnek és a szakaszvezetőnek felel meg). Kölcsönösen tisztelik egymást. A ruházatuk annyiban különbözik, hogy az ácsok (mésztől, maltertól nem kell tartaniuk) kordbársony nadrágot viselnek. A munkabért hétvégeken fizetik. Hogy mennyit, az az adott korszak gazdasági helyzetétől, azon belül a kialkudott órabértől függ. Ám az órabért sem csak az időmennyiségért adják: munkanemenként kialakult mennyiségi teljesítmény is kell hozzá. Pl. 38 cm-es felmenő téglafalnál 8 óra alatt 2,5 m3 a követelmény. A kőművesnek saját szerszámkészlete van. Még a laikusok is tudják, hogy mi az a kőműveskalapács, a függő, a vízimérték, a fángli, a kanál meg a simító. A valóságban azonban ezek csak a legközismertebb szerszámok. Ennél a készlet sokkalta nagyobb, (ld. az I. ábra, magyarázattal.) 142
