A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
TANULMÁNYOK - BENKÓ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek - A kelmefestő és vegytisztító (kitekintés a kékfestő mesterségre)
BEN KO LÁSZLÓ RÉGI VÁSÁRHELYI MESTERSÉGEK A kelmefestő és vegytisztító (kitekintés a kékfestő mesterségre) Az alföldi kelmefestés kialakulását két gyökérből eredeztethetjük. Az egyik az ősidőkre visszanyúló tudáson alapuló egyszerű festési módszer, amikor természetes (elsősorban növényi) alapanyagokkal színezték a fonalakat és az ebből szőtt vásznakat. A házi szövésből alakult ki az Alföldön (így Hómezővásárhe- lyen is) a takácsmesterség, amely egészen a 20. század elejéig ellátta egyszerű kelmékkel a lakosság nagy részét. Az Alföldön fellelhető ún. festőnövények, ill. a korai kereskedés útján az erdős vidékekről idekerülő festőanyagok adták a fonal- és kelmefestés anyagait. Többek között ilyen növény az aranyesővirág, a bodzavirág, a büdöske virága, csalángyökér, dióbarka, rekettyevirág, körömvirág, kutyatej, szeklice, vadalma, vadgesztenye virága, amelyek a sárga szín árnyalatait adták. Piros színeket adott a kökénybogyó, nyír barka, piros rózsaszirom, sóskaborbolya stb. Barna és vörös színt lehetett a csipkebogyó, diólevél, kökénykéreg, szurokfü, tölgygubacs, vadgesztenye-terméshéj, vadkörtekéreg, hagymahéj felhasználásával nyerni. Csalánlevéllel, fagyallevéllel, varjútövis termésével, borbolyakéreggel zöldszínü festéseket, a bodzabogyóval, fagyalter- méssel, festőmályva-virággal kéket lehetett elérni. Fekete színt adott a zölddió, a borbolyalevél, a szurokfü virága és szára, tölgykéreg és tölgygubacs. Ezek keverékéből azután új színek és színárnyalatok sokaságát készíthették. A honfoglalás előtti és a középkori magyarság ismert néhány ásványi festéket és a tartósabb színeket biztosító savas pácolásokat is. Ezeket az egyszerű módszereket „föstőasszonyok, föstő[embörö]k” alkalmazták, belőlük alakultak ki az első kelmefestők.1 A népi kelmefestésre és módszereire nagy hatással voltak a török közvetítéssel Magyarországra kerülő arab-török festőeljárások, a török megszállás után pedig a nyugati festőcéhek elterjedése hazánkban. Ezt tekinthetjük a hazai kelmefestés kialakulása másik vonulatának. Végül a felfedezésekkel eljutnak Európába és Magyarországra is azok az új növényi festékek (indigó, vörösfa, kékfa stb), amelyek nagy mennyiségben és jó minőségben kerülnek a különböző festőcéhekhez. Az első, felső-magyarországi festőcéhek már a 13-14. században megjelennek, de csak a török utáni időkben terjednek el országosan. Az Alföld nagyvárosaiban csak a 18-19 század fordulóján alakulnak ki a nagyobb festőműhelyek (Debrecen, Szeged, Cegléd, Békés-Gyula, Szarvas), majd a közlekedéstől elzárt kisebb mezővárosokban is. Egyedülálló céhrendszerben működtek, a bécsi főcéhtől 1764-ben elszakadó pozsonyi kékfestő céh kiterjesztette szakmai befolyá1 KEMEND1 Ágnes: Festőnövények. Budapest, 1989. 54. 125
