A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)
ÉVFORDULÓ - Vásárhelyi évfordulók, 2008. Összeállította: KOVÁCS ISTVÁN
VÁSÁRHELYI ÉVFORDULÓK 2008 375 éve történt /633-ban született id. gróf Bercsényi Miklós, Vásárhely földesura. Fia ifj. gróf Bercsényi Miklós (1665-1725) kuruc ©generális, fejedelmi helytartó. 250 éve történt 1758. augusztus 14-én Nagykárolyban meghalt gróf Károlyi Ferenc, Vásárhely földesura. /758-ban született Vörös Mihály népköltő. Fia Vörös László (1790-1870) mérnök, térképész, földmérő. 1758-ban felszentelték a Szentháromság (Belvárosi) Katolikus Templomot. 225 éve történt 1783. március 28-án született Vásárhelyen Czukor János gyógyszerész. Az 1820-as években patikát alapított Vásárhelyen. A nagy kolerajárvány idején orvosként is működött, mert nem volt orvos a városban. 200 éve történt 1808. június 30-án született Vásárhelyen Szathmáiy Mihály honvédezredes, lovardaigazgató. A vásárhelyeik közül ő érte el a legmagasabb katonai rangot a szabadságharc idején. 1808. július 30-án tűzvész pusztított a kisutcai tizedben és a város több pontján. Összesen 1150 ház égett le. A Károlyiak Újvároson adtak telkeket a károsultaknak, ezzel kezdődött meg a városrész benépesülése. 7808-ban megjelent Farkas András vándorköltő Kis Trója pusztulása című munkája, amelyben a városban pusztító tűzvészt írta le. 175 éve történt 7833-ban született Aradon Plohn ülés fényképészmester, aki 1870-től Vásárhelyen élt és dolgozott. Fia Plohn József (1869-1944) fotográfus, néprajzi gyűjtő. 1833-ban Vörös László vásárhelyi születésű mérnök, térképész, földmérő vízrajzi térképet készít Pest városáról. 150 éve történt 1858. július 14-én született Vásárhelyen id. Imre Lajos irodalomtörténész, főgimnáziumi igazgató. Apja id. Imre Sándor (1820-1900) irodalomtörténész, akadémikus; fia 195