A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)

TANULMÁNYOK - LANG ISTVÁN: A Szappanosvíz című költemény József Attila életművében - Verselemzés

(hiszen az anyaggal egybekapcsolódó természeti jelenség a lényege), a szappanosvíz maga az anyag. A láng már magában véve is ünnepélyességet fejez ki, a szappanosvíz a mindennapi munka köznapibb, de épp ezért emberibb világából való. Nem a létezés elvontsága, hanem maga a létező. Nem a nagyot mérés absztrakciója, hanem a létező maga, aki „óvatosan" „előrenyomul”, „megtorpan”, „reszkető" csápjai vannak, „fel-alá futkos”, „szinte reszket” majd „remeg”, borzong és vergődik, hogy szabaduljon börtönéből.

Az elmondottak arra is feleletet adnak, milyen élmény volt a vers ihletője. A szappanosvíz a versben élőlény, sőt a költő látásmódjában vitathatatlanul élő személy. Ez a szemlélet csakis a gyermekkor látásmódjával fogadható el hitelesnek, ez a kép is az emlékek mélyéből, a gyermekkor mesevilágából merülhetett fel. A kép frissessége, aprólékosan pontos realizmusában is valami varázslatos meseszerűségre utal. De hitelesíti ezt a vélekedést az az általánosan ismert tény, hogy József Attila verseiben a mosás és a mosással egybekapcsolódó dolgok igen gyakoriak. (Legnagyobb versei közül utaljunk itt a legjellemzőbbre: a Külvárosi éj záró képsoraira). Maga a költő is hangsúlyozza a gyermekkori emlékek jelentőségét, bizonyítja ezt, hogy a Medvetánc c. kötetet a Mama című verssel záija le. Ez a lezárása persze egyúttal a gyermekkori emlékek Szappanosvízben megkezdett felidézésének is. A gyermekkori élmények szerepét a versben az is meggyőzően tanúsítja, hogy a Szappanosvíz a filológiai kutatás szerint a Mama c. verssel egy időben keletkezett. Lehetséges, hogy egy felnőtt szappanosvíz látvány idézte fel a képet a gyermekkor elsüllyedt élményvilágából. Ez azért is valószínűnek látszik, mert a befejező versszakok gondolatisága már a felnőtt ember tűnődéséből született, törvényt kutató töprengéseiről, a lét értelmét kereső gyötrelmes tépelődéseiről beszél. Érdemes megfigyelni azt is, hogy ami a gyermeki látás tükrében a mese tündérvilágát idézte még aprólékosan pontos részleteiben is (a mesétől éppen nem idegen a valóság aprólékosan pontos visszaadása) - az a befejezésben a felnőtt látásával szerves egységbe illeszkedik: a költő a világ rokon vágyakozású testvérdolgai közé helyezi önmagát is:

én is szállnék s szállna az ág, a ház, a szalma, felhő és e sok egymáshoz kötött világ!

A determináltságból, a kötöttségből való szabadulás gondolata zárja le tehát a verset. Meg kell azonban állnunk itt egy szónál. A sok világ többes számát kell értelmeznünk. Nem a világ sok eleméről van itt szó, hanem a mennyiségjelzős szerkezet szó szerinti értelmében valóban sok világról. Létezőkről, melyek mindegyike külön-külön saját törvényű világ, de nem lehet szabadon önmaga, kötöttségei ebben megakadályozzák. Ez a vers mondanivalója: a nemléttől való szorongás, a létezés időbeli határa között is a kötöttség szorongató, kínzó érzete.

110