A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)

TANULMÁNYOK - BERNÁTSKY FERENC: A legtöbb adót fizetők törvényhatósági bizottsági tagválasztása Hódmezővásárhelyen 1929-ben

Pál kerültek. A Il-ik csoportnál a 48-asok szintén megsemmisítő vere­séget szenvedtek. Egyedül Klein Miksa maradt ki a hivatalos listából, aki helyett Pásztor Imre dr., az általános választások egyik egységespárti listavezetője került be. A harmadik csoportnál az Egységespárt győzelme szintén 100 százalékos. A hivatalos egységespárti lista teljes egészében bejött. Konstatálni lehet, hogy a 60 rendes virilis bizottsági mandátum közül 57-et az Egységespárt hivatalos jelöltjei nyertek el, a többi három győztes, bár nem szerepel­tek az Egységespárt hivatalos listáján szintén egységespárti pártállású- ak.”31 A Reggeli Újság újságírója a vereségből igyekezett a párt számára kedvező jeleket kiemelni, előretekinteni a november 3-án, immár az összes választópolgár részvételével, lebonyolításra kerülő választásra. „Ez tehát az eredmény. Sohasem fűztünk a virilis választásokhoz re­ményeket, tehát midőn listánk kisebbségben maradt, nem ütköztünk meg, hiszen 360 virilis a maga kebeléből választott. De letagadhatat­lan az a hatalmas, nagy erkölcsi nyereség, mely a függetlenségi eszme előretörésében, még a virilisek soraiban is olyan impozáns módon nyilatkozott meg, midőn a függetlenségi párt jelöltjeinek győzelme öt­hat-tíz szavazaton, tehát három, négy, öt szavazón múlt. Nem rekrimi- nálunk. Az alkotmányos módon kihozott eredményben, alkotmányos érzékkel megnyugszunk, annyival is inkább, mert a beválasztottak egyéniségét mind méltónak tartjuk a városatyai tisztségre, csak azt sajnáljuk, hogy ősi, vásárhelyi patrícius családok maradtak kisebbség­ben s maradtak kívül a törvényhatóság padsorán. S maradnak ki abból a munkából, melyhez jogot az ősiség, e városnak múltja, tradíciói s az itt küzdött, szenvedett ősök porai adnak meg az etika s a lélek törvé­nyei szerint. És azt sajnáljuk, hogy a győzelmet úgy könyvelik el, mint akik meg vannak elégedve a kormány gazdasági és országos politiká­jával. Mert erről van szó. Bár azt majd az idők folyamán az esemé­nyek mutatják még meg. Mint ahogy a nép, a nagy közönség is meg fogja mutatni a november 3-iki választásokon, hol nem 327 egyén, hanem tizennyolcezer ember mondja ki a döntő szót. Mert száz embert 31 VFÚ, 1929. okt. 19. 111

Next

/
Thumbnails
Contents