A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)
TANULMÁNYOK - BERNÁTSKY FERENC: A legtöbb adót fizetők törvényhatósági bizottsági tagválasztása Hódmezővásárhelyen 1929-ben
ben kioktassák, felvilágosítsák s azoknak a szavazást minden módon megkönnyítsék. A kísérők a részükre kiosztott szavazókat a választásra kocsin felviszik s újból hazaszállítják. Ugyanezt teszik a délutáni választáson. Udvarias, előzékeny ifjak - lehetőleg a szavazók társadalmi osztályából - választandók ki, akik értelmességüknél fogva erre alkalmasak. Az elnökség részükre 2-3-szor tart előadást teendőikről és gondoskodik, hogy a kísérők a szavazókkal az érintkezést fenntartsák. Ez a kapcsolat az elnökség és a szavazók között oly intenzív legyen, hogy egyes üzenetek, intézkedések 24 óra alatt mindenhová eljuthassanak. Megfelelő személyzet okvetlenül akad, csak meg kell őket keresni s hazafias kötelességükre figyelmüket felhívni. Úgy a parancsnokokkal, mint a kísérőkkel okvetlenül aláírandó a becsületszóra alapított fogadalom, mert ezen erkölcsi kényszer nélkül a legcsekélyebb elkedvetlenedés esetén a választási gépezet nem fog működni. Az elnökség munkabeosztása: Szept. 12-ig tárgyalások, megbeszélések a csoport parancsnokokkal és a központi iroda megszervezése. Szept. 18-ig az alcsoport parancsnokságokat kell megszervezni. Az alcsoport parancsnokokat pedig a kísérők megszervezésére utasítani. Szept. 26-ig a kísérők kiválasztása s bejelentése az elnökségnek. Szept. 29-én az első s alapos iskoláztatása az egész személyzetnek. A választást megelőző második napon adandók ki a bizalmas s utolsó utasítások. Ha az első oktató óra és a választás ideje közt idő van, úgy okvetlenül többször kell összegyűjteni - alkalmas időben - a választási személyzetet. A munkabeosztás röviden összesítve: szeptember végére teljesen készen kell állnunk a választásokra. Járművek: Ezt a választási hadjáratot az fogja megnyerni, aki a legjobban meg van szervezve s a leggyorsabb, legmozgékonyabb. A szervezettségre vonatkozólag az előbb mondottak megfelelők, a mozgékonyságra pedig szükségünk van járművekre, melyeken a szavazóinkat beszállítjuk, visszavisszük s délután ugyanezt még egyszer megtesszük. Gépezetünk pontos működéséhez szükségünk van annyi járműre, mint amennyi kísérőt alkalmazunk, mert csak így lehetünk nyu97