A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)

TANULMÁNYOK - KONCZ SÁNDOR: A gazdasági jellegű oktatás kérdései a tanyai továbbképző (ismétlő) iskolákban a 20. század első felében

rendelkeztek az 1-6. osztályos ismeretekkel. Tehát nem teljesíthette az ismétlőiskola azt a feladatát, hogy az előzőek mellett a fiúk, mint le­endő földművesek vagy gazdasági munkások, a gazdaság egyes ágai­ról az alapvető tudnivalókat megismerjék és a főbb teendőket megta­nulják, a lányok pedig mint jövendő gazdaasszonyok és családanyák gazdasági és háztartási ismereteket sajátítsanak el. Ennek ellenére volt törekvés a gazdasági jellegű ismétlőiskolai tanításra, az 1910/11. tan­évtől a képzést átszervezték, egységesen kisebb fokú gazdasági ismét­lőiskolákat alakítottak ki. Ennek jellemzői a rendelkezésre álló iratok­ból nem derülnek ki, ezért nem írható körül e képzés sajátossága. 1921-ben a külterületi tanítótestület gyűlésén felmerült az ismétlő­iskolák átszervezésének gondolata: gazdasági ismétlöiskolákat kellene szervezni külön szaktanító vezetése alatt, az ismétlő oktatástól mente­sítve a tanyai tanítóságot. Továbbá törvényben kellene kimondani, hogy minden ismétlőköteles 6 kilométeres körzetben is köteles ismét­lőiskolába járni. Utalni kell itt arra, hogy az ismétlőiskolák látogatása ekkorra konszolidálódott a háború után.5 A fejlesztés nemcsak helyi elképzelés, hanem felsőbb szándék is volt: 1923 tavaszán a tanfelügyelőség felhívást adott ki, hogy a föld­birtokreform végrehajtása kapcsán az iskolákat földhöz kell juttatni a gazdasági ismétlőiskolák céljaira.6 Ezért a külterületi iskolák igazgatósága felszólította tanítókat, néz­zenek utána, hogy az iskolák közelében lakó gazdák közül ki volna hajlandó két-három hold földet átengedni. Ela földcserével lehetne gyakorlóterülethez jutatni egy-egy tanyai iskolát, akkor a földbirtok­rendező bizottságnál intézkedni lehetne, hogy ehelyett az illető gazda máshol kapna földet. Egyúttal jelentette az igazgatóság az igényt: a már meglévő külterületi iskolák számára két-két hold földet kért; a Batidán és Vajháton szervezendő új iskolák és azok gazdasági gyakor­lati területe részére három-három hold területet igényelt.7 5 KONCZ 2007b. 6 A tanyai iskolák igazgatósága ezért a földbirtokrendező hivatalok felé jelez­te, hogy minden iskolához kérik a törvény szerinti gyakorlóterületet, mert annál az egy-kettőnél is, ahol van, kevesebb áll rendelkezésre a jogszabály szerintinél. KONCZ 2006b. 7 CSML HL Külter. isk. ir. 36/1923, 45/1923. 58

Next

/
Thumbnails
Contents