A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)

ADATTÁR - Krónika, 2007. Összeáll. KOVÁCS ISTVÁN

március 6. Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a vásárhelyi mikro-, kis- és közép- vállalkozások, szövetkezetek, valamint egyéni vállalkozók egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként annyiszor 500 ezer forintra pályázhatnak, ahány új álláshelyet létesítenek. március 7. Nyolcvanötödik születésnapján Balogh Imre testnevelő tanárra, edzőre em­lékeztek a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban lévő emléktáblájánál egykori tanítványai, pályatársai, sportolói. * A Szent István Általános Isko­la és Halmay Zoltán Sportiskolában rendezték meg a Hevesy György Or­szágos Kémia Verseny területi fordulóját, melyen hatvankilenc tanuló vett részt. március 8. A rendkívüli közgyűlés úgy határozott, hogy a kórházi ágyszámos minisz­teri döntés ellen bírósághoz fordul, valamint alkotmánybírósági norma- kontrollt kezdeményez. március 9. A Pioneer Hi-Bred Zrt. eddigi legnagyobb globális kutatásfejlesztési beru­házása (félmilliárd forint) keretében új Nemesítő Kutatóállomás felépítését kezdte meg Vásárhelyen, amely az egyik legfejlettebb napraforgó- és kuko­ricanemesítő központ lesz a világon. * Jószai Sándor képzőművész ikonja­iból nyílt kiállítás a Galéria 2000-ben. * A Szabadkán élő Kovacevné Fehér Ilona Or ke, mi a csoroszlya? című könyvének bemutatója a Németh László Városi Könyvtárban. * A Hódmezővásárhelyi Levéltárban, a Szeremlei Társaság évzáró közgyűlésén mutatták be a társaság 10., jubileumi 2007. évi évkönyvét. március 10. A MAGOSZ Országos Küldöttgyűlése a Fekete Sasban. A rendezvényen részt vett Jakab István, a MAGOSZ országos elnöke, Gráf József földmű­velésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke. március 11. Dudás Gyula nagybányai festőművész tárlata az Alföldi Galériában. március 13. Életének hetvennyolcadik évében elhunyt Dányi József Pro Urbe-díjas nyugalmazott református lelkész, esperes. * A Kossuth Zsuzsamia Szakkö­zépiskola DSK és a Városi Diáksport Szövetség emlékfutást rendezett az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére. * A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula Vásárhelyre 498

Next

/
Thumbnails
Contents