A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)
ADATTÁR - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Hírhedt vásárhelyi bünperek
hogy alkalmas időpontban a mérget derelyébe fogják keverni, és úgy etetik meg Varga Juliannával. „ELNÖK: Részesnek érzi-e magát testvére meggyilkolásában? Igaz voltam Jäger Marinál Szappanos Judittal, ki azt mondotta, hogy valami orvosságot akar szerezni a bábaasszonytól. Lehet, hogy ő kapott is valami orvosságot a bábaasszonytól, én azonban nem kaptam semmit. A vizsgálóbíró előtt tett vallomása: Nagyon szegény vagyok, és elcsábított a pénz. 1894 márciusában két egyletbe írattam be nénémet. Csordás Lidia szintén beíratta kettőbe. Szappanos Juci és Csordás Lidi folytonosan bíztattak, hogy mérgezzük meg nénémet, tudnak ők Jáger Maritól olyan porokat megszerezni, melynek hatása akkor sem látszik meg, midőn a hullát felboncolják. Én eleinte rettegtem ezen gondolattól, de nagyon szegény voltam, belementem a bűnbe. Ez nem igaz, nem így vallottam. Amit mondtam, azt azért mondottam, mivel a kapitány’ nagyon megijesztett. Azt mondta, hogy horogra húz, apróra ver, meg hogy> nagy-on csúful megkínoz. Ezért tettem én ott vallomást Hódi Pálné sz. Csordás Nagy Lídia, 39 éves, református vallású hódmezővásárhelyi lakos szintén nem érezte magát bűnösnek, mert ő ellenkezett, nem akart menni Jáger Marihoz, annak ellenére, hogy Szappanos Juci folyton csábította, s azt mondogatta, neked nincs eszed hozzá. , Jáger Mari a porokért nem kapott semmit. Nekem ugy’an adott 6 forintot Szappanos Juci, hogy adjam oda Jáger Marinak, de ezt később visszakérte. Egy napon Varga Juliannát elcsalták Csordás Nagy Lídiához, és ott derelyét főztek. Két derelyébe mérget tettek. Szappanos Juci tette a derelyébe s nekünk megmondotta, hogy ahhoz a két deredéhez nem nyúlunk. O maga ügyelt arra, hogy’ azt a két derelyét Varga Julis fogyasz- sza el Hogy melyik derelyét nem szabad megennünk, azt Szappanos Juci egy vágással jelölte meg. Mikor érdeklődtem, azt mondotta, ne törődjek vele, nem értek én ahhoz." „ Ugy’an ne tagadjuk le azt az ebédet, ismerd be, hogy ettünk a derelyéből! - mondta Varga Lídia szemébe az elrendelt szembesítéskor. Az addig konokul tagadó Varga Lídia bevallotta, hogy Szappanos Juci kijelölte, hogy melyik derelyéből nem szabad enniök. „ELNÖK: Mit gondol, miért kapott 25 forintot Varga Julis halála után? Csak nem azt hitte, hogy csekély fáradságáért, hogy elment Jáger Marihoz? Én nem kérdeztem, miért adták. Mivel adták, hát elfogadtam A mit sem sejtő áldozat jóízűen megebédelt, minek következtében, midőn este özv. Túri Mihálynéhoz visszatért, már nagymérvű has- és mellfájásról 405