A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)
ADATTÁR - FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: Hódmezővásárhely belterületén működő elemi népiskolák az 1700-as évektől az 1950-es évekig
akció megszervezésére is, amelynek során 120 növendék kapott naponta meleg ételt. 1932. május 9-én a megyei tanfelügyelőnél kérvényezték, majd meg is kapták az engedélyt a VII. osztály beindítására. 1934-ben általános továbbképző, ismétlőiskola is működött, szerdán és szombaton, heti 7 órában. 1935-ben Oehler Elemérné Korbai Auguszta állás nélküli tanítónő engedélyt kapott a német nyelv oktatására. A I1I-IV. osztály önként jelentkező 10-12 diákját fejenként havi 2 pengőért tanította. Az igazgató folyamatosan ellenőrizte a több éven keresztül tartó munkát, és a tanfelügyelőnek igen pozitív eredményről számolt be. Az 1936-37-es tanévben a teljesen osztott 6 évfolyamú iskolában 8 osztály működött, 343 tanulóval. Ebben az évben a VKM 64096/437. sz. alatt kelt rendeletével engedélyezte, hogy a hódmezővásárhelyi Damjanich utcai Elemi Népiskolánál a VII. és VIII. osztály is meginduljon. 1937-ben a helyi újság beszámolt az iskola karácsonyi ünnepségéről: „a csillogó szemek ragyogásában elhomályosultak a karácsonyfa csillagszórói is”, mert a jószívű adakozók, köztük Patócs József és neje, 90 gyermeknek sütöttek egy-egy szép kalácsot, és azok kapták, akik még kenyeret sem ehettek e szép estén. Az étel mellett ruhaneműt, és lábbelit is kaptak a legszegényebbek.13 Az adakozásból kivette részét Kokron József és fia is, mert 18 tanulót látott el meleg kabáttal, sapkával, harisnyával. Nagy hangsúlyt fektettek az énektanításra is. 1939-ben hannóniumot vásároltak, Pánczél Károly 100 tagú énekkart szervezett, Csókán Pál pedig régi népi tárgyakat, eszközöket, könyveket állított ki az iskolában. Ebben a tanévben ballagott az első Vili. osztály. 1940-ben a Ferenc József sugárút felbontásából 5000 db téglát kaptak az udvar egy részének portalanítására. Ekkor szűnt meg az általános továbbképző népiskola, tekintettel a VII. és VIII. osztály beindítására. A tanfelügyelő évente kétszer látogatta az iskolát, és minden esetben nagyon elégedetten távozott. 1944-45-ben a tanítótestület tagjai - két pedagógus kivételével - elmenekültek. Helyettesítésüket azokkal a tanyán tanító pedagógusokkal oldották meg, akik valami miatt éppen nem tanítottak. 1945 januárjában 7 nevelő 351 gyermeket tanított. Az épületet semmilyen háborús kár nem érte. Az iskola neve 1946-ban a II. számú Damjanich utcai Általános Iskoláira változott, fiókiskolaként ide csatolták a Bodzásparti, az Alsó- és Felsőkopán- csi, valamint a mártély-feketehalmi iskolákat. Ekkor már az V-V1II. osztály szakrendszerű oktatásban részesült, a tanítóknak átképzésen kellett részt venniük.14 lj Népújság, 1937. jan. 3. 14 CSML HL A Damjanich u. Áll. El. Népisk. ir. 140/1947. 280