A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)

TANULMÁNYOK - VINCZE GÁBOR: A „kulák", a „reakciós” és a „kommunistázó” - Három vásárhelyi lelkipásztor meghurcolása az ötvenes évek elején

utóbbi legalábbis annyiban, hogy Hennán legalább egy (esetleg több) esetben víz nélkül keresztelt. Ami az előbbi állítást illeti, az egyházügyi főelőadó szerint „faji jellegű izgatás” történt. A helyzetet csak súlyosbította, hogy a „zsidózó” lelkész ellen már korábban is „igen sok kifogás merült fel”,56 különösen a hittanra történő beiratkozások idején (ezek szerint ő is komolyan vette a lelkészi hivatását és az „Egyezmény” adta lehetőségeket!), ezért levélben kérte Péter Jánost, hogy „egyházi vonalon indítsa meg a felelősségre vonást” Lengyel András ellen.57 Ez meg is történt: 1954-ben a Borsod-Abaúj megyei Balajtra került.

1955-ben újabb lelkipásztor volt kénytelen távozni az egyházközségéből: dr. Vásárhelyi Lajos, csakhogy ő - bár a püspök és Óvári egyházfegyelmit adatott neki - nem volt hajlandó elköltözni a városból. A forradalom napjaiban visszatért a parókiájára, végül azonban - az 1956. november-december utáni „visszarendeződést” követően - végleg el kellett hagynia a vásárhelyi refonnátus egyházat.58

Végül az 1956 utáni időszakból még két személy esetét említem meg. Kecskés Balázsnak, az 1958 legelején az ótemplomi gyülekezet nyakára helyezett lelkipásztornak kilenc hónappal később egyházfegy’elmivel kellett távoznia a városból. (Ő viszonylag szerencsésen megúszta, ugyanis Munkácsy esperes Szentesre helyezte.) Nagygyörgy Sándor tabáni lelkészt, aki a forradalom idején négy (!!) napig volt a városi nemzeti bizottság elnöke, az új püspök, Bartha Tibor két és fél évvel később száműzte Hajdúbagosra.

A három hódmezővásárhelyi lelkipásztor sorsa mintegy lakmuszpapírként mutatja meg a magyarországi református egyházban uralkodó ötvenes évekbeli állapotokat. Az 1948 utáni egyházvezetés gondolkodás nélkül végrehajtotta „a Párt” utasításait. A „reakciós”, „k ulák”, „bethánista” stb. lelkészeket az Állami Egyházügyi Hivatal

56 Lengyel már az 1952. novemberi lelkészkonferencián felbosszantotta a püspökét azzal, amikor arra kérte, adjon gyakorlati útmutatást, „...hogy az Isten igéjét hogyan hirdessem a tszcs, elnöknek, és ugyanakkor hogyan hirdessem a kuláknak.”

57 CSML MDP Arch. Egyh. ir. 1952-1953, 0012/161/953. és TtREL PH ein. ir. 408/1953.

58 További sorsára nézve Id. VINCZE 2007.

165