A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2007 (Hódmezővásárhely, 2008)

TANULMÁNYOK - BERNÁTSKY FERENC: A legtöbb adót fizetők törvényhatósági bizottsági tagválasztása Hódmezővásárhelyen 1929-ben

Az Egységes Pártnak sikerült úgy alakítani a jelöltek foglalkozási arányát, hogy azok összhangban legyenek a 360 virilis választó fog­lalkozási arányaival, és így elmondhatták, hogy „az összes társadalmi rétegek érdekeinek figyelembevételével jelölt a Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt.”21 A Vásárhelyi Reggeli Újság október 7-én beszámolt róla, hogy „úgy a 360 virilisválasztó közül önmaguk által választandó 60 bizott­sági tagra nézve, mint a 17 ezernél több összes választó közül válasz­tandó szintén 60 egyénre nézve megindultak a jelölések úgy a bel-, mint a külterületen, mindhárom politikai párt részéről. Mert csak szó­lam az, hogy a városatya választásoknál ki kell kapcsolni a politikát. A valóság erre rácáfol [...] A virilis városatya jelöltek közül például az egységespárt kihagyta az összes 48-as érzelmű eddigi biz. tagokat, mint Szakács Jánost, vitéz dr. Endrey Antalt, dr. Csolsch Gyulát, Nagy Ernőt, dr. Gaál Sándort, Bodrogi Istvánt, dr. Tárkány Szűcs Ernőt, de kihagyta dr. Mónus Jánost, ami szinte képtelenség-számba megy, továbbá Török Pétert, Fejes Péter Pált, hogy csak e pár nevet említsük. Mindebből kifolyólag erős választási harcra van kilátás. Csak az a fontos, hogy illő keretek között, személyi szenvedélyek felköltése nélkül menjen minden. A Függetlenségi és 48-as Kossuth Lajos Párt­kor vezetősége ezúton tudatja a hívekkel, hogy ajelöltek végső listája pár nap alatt közhírré lesz téve. Viszont a választók kéretnek, hogy ajánlási aláírásaikat tartsák vissza a Pártkör jelöltjei számára. A párt­iroda Szegedi utca 4. [ma Városház utca] szám alatt van, hol minden­nemű felvilágosítást kaphatnak a választók.”22 „Természetes, hogy a főispáni hivatal is beavatkozik a dologba, amit sokan kifogásolnak és bennünket is felhívtak a tiltakozásra. Mi azonban kézséggel kijelentjük: nem tiltakozunk semmi ellen, mert elvégre a főispán a kormány embere, de azért minden virilisválasztó úgy szavazhat, ahogy akar, ahogy lelkiismerete diktálja. Mi is tudjuk, hogy a főispánhoz »sürgős« ajánlott levelekkel, turnusokban vannak behívva a virilisválasztók s ott megkérik őket: szavazzanak lehúzás 21 Uo. 1929. okt. 15. 22 VRÚ, 1929. okt. 7. 102

Next

/
Thumbnails
Contents